Sauflon Innovációs Központ

Gyál - 2013


foldes | 2014. március 19.
     
A Sauflon Innovációs Központ Gyálon, a ProLogis Ipari Park 4. számú épületének bővítményeként, az 5. számú épületben található, a Sauflon Kft. kontaktlencse gyártóüzeme mellett. A meglévő gyárcsarnokban a Központ „doboz a dobozban” elv szerint épül fel, a megépült vasbeton vázszerkezettől független, szerelt acél tartószerkezettel.
Az átépítéssel érintett homlokzatszakaszt nagyméretű függönyfallal nyitottuk meg. A szélfogón közvetlenül a passzázs 6,0 m széles és közel 10,0 m belmagasságú, nagyvonalú terébe lépünk, itt egyből feltárul a légtérbe beálló óriási fahasáb – az előadóterem és a passzázs két oldalát összekötő üveghidak látványa. A földszinten az előcsarnok, a ruhatár kapott helyet, a passzázs végén, az előadóterem tömege alatt a kávézó található. A kávézó és ruhatár között helyeztük el a kávézó kiszolgáló részeit, a gépészeti és elektromos helyiségeket, átellenben a mosdókat, liftet, kétkarú lépcsőt. A lift előtt a gyárcsarnokba nyíló átjárót. A passzázs hátsó falán elhelyezett nagyméretű homályosított tükörfelület optikailag megduplázza a passzázs impozáns terét.

A lépcsőn az emeleti közlekedő oldalra nyitott terébe érünk, ahonnan a három üveghídon keresztül átkelhetünk a túloldalon található termekbe: a kontaktlencse próbáló helyiségbe, illetve a 15 fős tárgyalóba. A másik két híd az előadóterembe vezet. A markáns faburkolattal ellátott óriási hasáb kiemelkedik a belső térben uralkodó tiszta, fehér felületek közül, jelezve, hogy ez a Sauflon Akadémia lelke. A fahasáb két barlangszerű bejárata mellett technikai helyiségek és egy tolmácsfülke kapott helyet. A passzázs tetején négy nagyméretű bevilágító felületet alakítottunk ki, amelyek fényterelő lamellák beépítésével beengedik a természetes fényt, naplemente után pedig mesterséges megvilágítással biztosítjuk a passzázs megfelelő fényviszonyait.


Generál tervező:
FÖLDES és Társai Építésziroda Kft.
Felelős építész tervező: Földes László

Építész tervezők: Csűri Johanna, Holics Tamás

Üvegszobrász: Bojti András

Tartószerkezet tervező: V. Nagy Zoltán

Épületgépész tervező: Lucz Attila

Villamos tervező: Balázs Judit

Akusztika: Mnyerczán György

Tűzvédelem: Báder György

Rehabilitációs szakmérnök: Jávor Éva

Költségvetés: Juhász Lóránt

Generál kivitelező: Újlaki Építő Kft.

A szerző legújabb cikkei:
Diákszálló és inkubátorház a Gázgyárnál
Vulkánpark Látogatóközpont



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 7 (4 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások