Rajki Diána | 2014.06.10
Tükröm, tükröm mondd meg nékem, melyik épület a legszebb a vidéken? Sokak szerint a nem mindennapi látványt nyújtó, bécsi Gazdasági Egyetem campusa nyugati bejáratánál ősszel megnyitott legújabb, alumínium és üveg „tükörrel” borított hatemeletes épülete méltán pályázhat erre a címre.

A progresszív spanyol NO.MAD építésziroda tervei alapján elkészült, számos jelzővel illetett épülete nem csak formailag, de anyaghasználatában is kihívást jelentett azoknak, akik részesei lehettek ennek az érdekes projektnek. Európa egyik legnagyobb, összesen 100 000 m2-en elterülő egyetemi épületegyüttesének hatodik tagját – homlokzatát borító, mintegy 4500 m2 alumínium-tükör homlokzat miatt – nevezték már fekete gyémántnak, tükörszobának és bűvös kockának is. Mindenesetre, mára nem csupán a szemünk előtt a szomszédban hirtelen kibontakozó, Zaha Hadid tervezte rendhagyó könyvtár nyújt izgalmas látványt a környéken, hanem a környezetét a homlokzatában visszatükröző új fekete kockákból álló épület is.
Az épületegyüttes első, Prefa homlokzatot hordó tagja a keleti oldalon található, a japán Hitoshi Abe, Sendai Építésziroda által jegyezett épülete volt, ahol a Prefa standard színeiből választott fekete-fehér burkolatát függőleges sávokban ragasztották a homlokzatra.

Tükörjáték a kazettás szerkezeten
Nem csupán látványában érdekes a feketén csillogó épület, de műszaki megoldásaiban sem a megszokott konstrukciókat hozza. Az optikailag különleges hatás elérését a speciális homlokzati konstrukció és a választott egyedi színek együttesen adják. Normál esetben az alumínium homlokzatburkolatok konzolos alszerkezetre kerülnek. A spanyol építészcsapat azonban ezt sem így gondolta: ők a kazettás kialakítás mellett döntöttek. Mindösszesen 400 egyedileg szabott, különböző méretű kazetta borítja a homlokzatot, amelyek a ritkábban alkalmazott kazettás szerkezetre rögzítve kötik össze az ablakokat. A legnagyobb ilyen kazetta 4x1,2 méteres.
A 4 mm vastagságú, kül- és beltérben egyaránt alkalmazható alumíniumburkolat igény szerint simán és hajlítva egyaránt beépíthető. A csúcstechnológiával készült szendvicspanelek 3 milliméteres vastagságú védőfóliával ellátott polietilén magját két oldalon 0,5 mm-es, kétrétegű lakkozással ellátott alumíniumelemek védik.
A rögzítéssel kapcsolatos egyedi elképzelés mellett a homlokzatra a NO.MAD tervezői olyan színt képzeltek el, amelynek csillogása szinte az üvegfelületekével vetekszik. Ennek eredménye az egyedi gyártású, 50%-os fényvisszaverő képességű mélyfekete szín lett.
Az épület további érdekességét adja – mások mellett – a homlokzat csillogása, és a beltérbe került látszóbeton sima natúr felületének összhangja.

Ökológia és fenntarthatóság a fókuszban
Nem csupán a két épület látványos effektusokkal kialakított homlokzatának esztétikája hatásos, de ez a megrendelő részéről rendkívül fontos építészeti alapelvek alkalmazásával is párosult: ez az ökológiailag, ökonómiailag és szociálisan fenntartható épület igénye volt.
A fő fókusz ezen a téren az építés során használt anyagok tartósságán és teljes élettartama alatti környezetterhelésének minimalizálásán volt, amelynek a Prefa alumíniumburkolatai messzemenőkig megfelelnek.

www.prefa.hu (x)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások