Rajki Diána | 2014. június 19.
     
6 000 napelemre van szükség ahhoz, hogy évente pontosan 372 tonnával kevesebb szén-dioxid kerüljön a levegőbe, ami hozzávetőleg 400 család hagyományos éves energiafelhasználásával keletkező kibocsátásnak felel meg.


400 család szükségletét fedező energia

A belga Frisomat-anyavállalat éves energiafelhasználásának becsült mértéke 1.250.000 KWh: tehát körülbelül 400 család szükséglete. Ezen energia előállítása egyenértékű a már említett éves 372 tonna CO2 kibocsátással, melynek előállításához nem kevesebbre, mint egy 53 hektáros, 16.000 fát magába foglaló erdő feláldozására lenne szükség. A magas számok tükrében érthető, 2011 óta miért célja a Frisomatnak 80%-ban zöldenergiával dolgozni.



Egységes szemlélet és koncepció a működés minden területén

A hidegen hengerelt, horganyzott acél alapanyagú csarnok 7 alaptípusának több száz variációja épült már meg az elmúlt 35 évben a világ számos országában, a legkülönbözőbb éghajlati körülmények között, változatos igénybevételeknek és előírásoknak megfelelően. A több mint 20 000 megvalósult csarnok a legváltozatosabb funkciókat látja el: mezőgazdasági csarnoktól, tárolón és istállón át a sportcsarnokig és több egységből álló gyártócsarnokig, repülőgéphangárig szolgálja a megrendelők igényeit.

A mára több kontinensen is jól ismert Frisomat cégcsoport számára fontos, hogy az országokat átszelő szállítmányozást is környezetkímélő módon oldja meg, így a vízen való transzfert preferálja a közúti közlekedéssel szemben. A szállítás költségének optimalizálása mellett sokszor döntő szempont a beruházás költségének minimálisra csökkentése is. A könnyű és egyszerű szerkezetnek köszönhetően egy Frisomat csarnok összeszerelését akár két szakember is el tudja végezni. A felhasznált anyagok nem igényelnek helyszíni hegesztést vagy darabolást, továbbá a szerkezet építésénél alig keletkezik hulladék, ami mégis, az szinte teljesen, 98%-ban újrahasznosítható, ezért kevésbé károsítja a környezetet. A Frisomat esetében a gyártási technológiánál a falvastagság 0,25 mm-kénti változtatási lehetőségének köszönhetően sokkal pontosabb a feltétlenül szükséges acélmennyiség meghatározása. A gyártás során a cég semmiféle kémiai vegyszert sem használ.



Napelem az acélcsarnokon

Mindehhez a gondolkodáshoz illeszkedik, ezzel együtt a koncepció része, hogy a belga cégközpont mára megújuló energiaforrást hasznosító energiafelhasználásra állt át. A cég le akar számolni azzal a tévhittel, hogy minden nagyméretű ipari létesítmény a nagy energiafogyasztásáról ismert, így a napenergia integrálása illik a Frisomat által képviselt környezetvédelmi koncepcióba. A 35.000 m2 nagyságú központi anyavállalat a dél-felé tájolt, 1 fokos hajlásszöggel épült, 10.000 m2 gyártetőt a napenergia felfogására használja. A tetőhajlásszög megfelelő a napelemek felhelyezésére, amelyeknek köszönhetően a Frisomat még gazdaságosabbá tette működését. Darabra 6.000, területre 10.000 m2-nyi, a belga Ikaros Solar cég biztosította polikristályos napelem segítségével a gyár az energia 80%-át napenergiából nyeri.



További információ: www.frisomat.hu



(x)


A szerző legújabb cikkei:
Többfunkciós épület, elegáns színek
15 millió forintnyi építőanyag gyermekintézményeknek és műemlékeknek – Várépítő 2018
Rekord méretekkel, rekord gyorsasággal, fontos céllal
EQUITONE: az építészeti formálás szerves része
Természetes homlokzatburkolatok középületeken
A homlokzat háromszínű játéka
Szőlőhegyek arany csillogásban
Visszafogottan elegáns nagylapos homlokzatburkolat családi házon
„…a kultúrák békés egymás mellettisége és kölcsönös tiszteletben tartása …”
Újra itt az Építési Piaci Prognózis
Nagytáblás szálcement lapokból nyitott fugás kialakítás
Mobilgáttal az árvíz ellen
Tanyasi ház újragondolva



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 7 (8 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások