sebesp | 2014.07.13
450 hektáros területen a világ legnagyobb egybefüggő fedett kereskedelmi negyedének felépítését tervezik a Perzsa-öböl partján, melynek klímájáról az időjárás változásának függvényében nyíló-csukódó tetők gondosodnának.

A szerényen „Mall of the World” (A Világ Bevásárlóközpontja) névre keresztelt projekt magját egy 750 ezer négyzetméter alapterületű bevásárlóközpont adja majd, melynek hét kilométer hosszú utcája a fejlesztő szerint a tipikus Dubai bevásárlóközpontok alternatívája lenne. A területen egy színházi negyed és egy gigantikus témapark is helyet kapna, mindezek együttesen évente 180 millió látogatót vonzanának. A központi elem egy akvárium lenne 33 ezer vízi élőlénnyel, köztük 400 cápával.

Minden létesítményt tető védene a perzselő nyári hónapokban, amikor a hőmérséklet 50 °C fölé emelkedik. A hűvösebb téli szezonban azonban felnyílnának a tetők, beengedve a friss levegőt.

„Azt akarjuk ezzel elérni, hogy vendégeink egy egész hetet tölthessenek el anélkül, hogy elhagyják a területet. Dubai-t a régióban élő két milliárd ember turisztikai, kulturális és gazdasági központjává tudjuk változtatni, és eltökéltek vagyunk, hogy ezt el is érjük.” – mondja Dubai elnöke, Mohammed Bin Rashid a projektet elindító eseményen.

Forrás: www.dezeen.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások