sebesp | 2014.10.16
A fogadóirodák tippjei ellenére a "fekete ló", azaz a liverpooli Everyman Színház lett a befutó az egyik legrangosabb építészeti elismerés fináléjában.

„Vakmerően bátor” – így jellemezte a RIBA elnöke ma este (október 16-án) a Haworth Tompkins első új színházépületét a londoni díjátadó ünnepségen, mely olyan sztárok munkáit tudta kiütni az utolsó fordulóban, mint Zaha Hadid, Renzo Piano vagy a holland Mecanoo, nemrégiben RIBA Aranyérmemmel díjazott ír téglavirtuóz páros nagyvárosi origamijáról nem is beszélve, mely a finisben a Shard-ot megelőzve a londoni fogadóirodák kedvencévé lépett elő.

Az Everyman Theatre Liverpool belvárosában a korábbi, 1964-óta működő színház helyén épült kilencéves előkészítő, tervező, majd kivitelezési folyamat eredményeként. A védett épületek közé ékelődött új színház megtartotta a színpad és a nézőtér közti közvetlen kapcsolatot, számos közösségi funkcióval egészítve ki a létesítményt, melyben számos kézműves gondossággal megvalósított elemet fedezhetünk fel. Néhány hete Steve Tompkins a RIBA székházában hosszasan beszélt például a homlokzaton megjelenő 105 liverpoolit megjelenítő fémlemez technikai megvalósításának éveken át tartó kísérletező folyamatáról.

A díj átvételekor Tompkins azt mondta: „a RIBA Stirling Díj elnyerése hatalmas elismerés az egész projekt csapat és az ügyfél számára, jutalom a közel tíz évig tartó intenzív együttdolgozásért, melynek során megszerettük az Everyman-t és a várost, melyet szolgál.”

A rövidlistára került további projektekről korábbi cikkünkben számoltunk be.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások