hír pályázat épületek Liget Budapest Ludwig Múzeum Új Nemzeti Galéria

Vissza a startvonalra: Új pályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére


sebesp | 2014.11.03
Előminősítéses, kétfordulós, nyílt nemzetközi tervpályázatot írtak ki az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére. A létesítmény az új múzeumi negyed részeként 2018 tavaszától a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria egyesített 1800 utáni gyűjteményének, valamint a Ludwig Múzeumnak ad otthont a Városligetben. Itt az elsőfordulós munkák!

A www.ligetbudapest.org/gallery oldalon péntektől elérhető, 325 ezer eurós összdíjazású pályázat első fordulója a tervek szerint idén decemberben zárul le, és a második fordulót követően, 2015 áprilisában hirdet eredményt a 11 tagú nemzetközi zsűri. Az új múzeumi épület tervezésére meghirdetett eljárásban a meghívott hét világhírű építésziroda mellett további három, referenciái alapján kiválasztott pályázó is részt vehet majd – közölte az MTI-vel pénteken a kiíró Városliget Zrt.

A Városligetben felépítendő öt új múzeumi épületre – köztük az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeumra – idén februárban írt ki nyílt nemzetközi tervpályázatot a Szépművészeti Múzeum és a Városliget Zrt. A május végi határidőre beérkezett több mint 470 pályaművet 11 tagú magyar és külföldi múzeumi és építészeti szakemberekből álló zsűri értékelte.

A pályázatokat elbíráló zsűri döntése alapján a Néprajzi Múzeum épületére beérkezett több mint 110 pályaműből 6, a Magyar Zene Házára érkezett több mint 170 pályázatból szintén 6, a Fotó Múzeum Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum épületeire kiírt közös pályázatra beérkező csaknem 110 műből 5 jutott tovább a második fordulóba, amely idén decemberben zárul majd le.

Az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum épületére beérkezett 80 pályamű között a bíráló bizottság nem talált olyan pályázatot, amelyet az értékelési kritériumok összessége alapján megvalósításra alkalmasnak ítélt volna, így új eljárás kiírását javasolta. A zsűri 5 pályaművet elismerésben részesített, rangsorolás nélküli megvételre megfelelőnek talált, melyeket a kiírók tervenként 20 ezer euró összegért vásároltak meg. Az elismerésben részesített pályaművek a Liget Budapest honlapján tekinthetőek meg. (Meglehetősen nemzetközi és színvonalas mezőny!  A díjazottak: ALL – ATELIER LORENTZEN LANGKILDE / Kasper Lorentzen, Dánia; GILLES RETSIN, ARCHITECT Gilles Retsin, Lieven Block, Lei Zheng, / Belgium; ULARGUI Y ASOCIADOS ARQUITECTOS Jesús Ulargui Agurruza Spanyolország; YURAN CHOI, ARCHITECT Yuran Choi, Hyunjung Kim, Yongsu Choung, Korea;   SHOP ARCHITECTS Chris Sharples, USA – a szerk.)

A Városliget Zrt. tájékoztatása szerint a most meghirdetett nemzetközi, nyílt kétfordulós pályázat előminősítéses, így az első szakaszában nem építészeti terveket bírálnak el, hanem a kiírásra jelentkezők alkalmasságáról születik döntés a pályázatban rögzített kritériumok alapján.

Ebben a szakaszban a jelentkezőknek többek között referenciák bemutatásával kell igazolniuk kompetenciájukat és jártasságukat kulturális közhasználatú építmények tervezésében. A Városliget Zrt. az Ateliers Jean Nouvelt, a David Chipperfield Architects-et, a Mecanoo-t, a Nieto Sobejano Arquitectos S.L.P.-t, a Renzo Piano Building Workshopot, a Sejima and Nishizawa and Associateset és a Snöhettát hívta meg az eljárásba; az építészirodák megerősítették részvételi szándékukat.

A pályázat második fordulójába a hét meghívott mellett a pályázat első fordulójára benyújtott referenciáinak, szakmai kompetenciájának és pénzügyi alkalmasságának értékelése alapján három további pályázó jut be.

A decemberben induló második fordulóban a pályázóktól már részletes építészeti terveket vár a zsűri, amelyeket 2015 április közepéig bírál majd el. A leendő múzeum építészeti minősége és megoldásai mellett a tervekre jellemző technológiai és funkcionális elképzeléseket (például a várható látogatói élményt és múzeumtechnológiai megoldásokat), a tervezett épület fenntarthatóságát (energiahatékonyság, ökológia) a környezettel kapcsolatos párbeszédet (a városképi beágyazottságot, zöld területi szempontokat, a Városligettel való kapcsolatot vagy az épület megközelítését), valamint a várható – mind bekerülési, mind üzemeltetési – költségeket is értékelik majd – közölte a kiíró.

A pályázati bíráló bizottság tagjai Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója; Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, belsőépítész; Finta Sándor, Budapest főépítésze; Füleky Zsolt, építészetért felelős helyettes államtitkár, építész; Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke, építész; Roueida Ayache építész; Paula Cadima, az AA London Shool of Architecturetanszékvezető-helyettese, építész; Edwin Heathcote, a Financial Times építészeti kritikusa, építész; Eva Jiricna építész; Juhani Katainen, a Tampere University of Technology építész karának volt dékánja, építész, valamint Klaus Albrecht Schröder, a bécsi Albertina főigazgatója.

A bíráló bizottság póttagjai Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke, építész; Katona András, az Építészetért és építésügyért felelős államtitkárság főosztályvezetője, építész; Perényi Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának tanszékvezető egyetemi docense, építész, valamint Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke, építőmérnök.

Mint a Városliget Zrt. hangsúlyozta, az öt új múzeumépület a park szélein, illetve a Ligetben található, de lebontásra ítélt építmények, beépítések helyén épül fel, megóvva a park zöldfelületét, amelynek rekonstrukciója és növelése a Liget Budapest Projekt egyik alapvető eleme.

A Néprajzi Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum, valamint a FotóMúzeum Budapest (a mostani Magyar Fotográfiai Múzeum) az Ötvenhatosok terén, a Magyar Zene Háza a lebontandó volt Hungexpo-irodák helyén, míg az Új Nemzeti Galéria-Ludwig Múzeum a szintén lebontandó Petőfi Csarnok helyén épül majd fel.

Az eredményhirdetést követően 2015-ben a részletes tervezés, a szükséges engedélyek beszerzése és a közbeszerzési eljárások lebonyolítása zajlik majd, az építkezés pedig 2016-ban indulhat, és az épületek 2018 tavaszán nyílhatnak meg. Az öt új múzeumépület megvalósításának tervezett összköltsége 75 milliárd forint - közölte a Városliget Zrt.

Forrás: Városliget Zrt.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások