hír cikk beruházás épül MTK stadion

Világszínvonalú lesz a milliárdokból épülő új Hidegkuti Nándor Stadion


donkanyar | 2014.11.07
A játéktér és a világítás kialakítását tekintve világszínvonalú lesz az új Hidegkuti Nándor Stadion - jelentette ki Deutsch Tamás, az MTK elnöke. Kormányzati forrásból 3,91 milliárd jut a Hidegkuti Stadionra.
A jelenlegi stadion székeinek és világításának bontását csütörtökön kezdték meg.

Az új beruházással kapcsolatban az elnök elmondta, hogy nemzetközi építész tervpályázatot írtak ki, amelyben 12 konzorcium – tíz magyar, egy spanyol és egy holland – vesz részt. Az eredményt a jövő hónap elején hirdetik ki, s a győztes tervezővel december 5-én kötik meg a szerződést.

Az elnök tájékoztatása szerint a kormány az MTK szempontjából két kedvező döntést hozott: egyrészt nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a kék-fehér klub létesítmény-fejlesztési projektjeit, azaz a Hidegkúti Stadion és a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre tervezett sportcsarnok építését. Másfelől határozott arról is, hogy az ezek megvalósításához biztosított 5,650 milliárd forint költségvetési forráshoz nem 2020-ig, hanem már hamarabb 2014-től 2016-ig, három év alatt koncentráltan juthat hozzá a fővárosi egyesület.

Deutsch Tamás azt mondta, ezzel a kék-fehérek legszebb álmai válhatnak valóra. Ezután kitért arra, hogy az 5,65 milliárdból a klub az idén 560 millió forinthoz már hozzájutott az új Hidegkuti Stadion építésének előkészítéséhez, 2015-ben 4 milliárd 237,5 milliót, míg 2016-ban további 852,5 millió kap a költségvetésből a létesítmény-fejlesztések megvalósítására. A kormányzati forrásból 3,91 milliárd jut a Hidegkuti Stadionra, 350 millió a Salgótarjáni úti labdarúgó edzőpályára, míg 1,39 milliárd a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre, ahol vívó és atlétikai központ épül, s a multifunkcionális csarnok a tervek szerint 2017 nyarára lesz kész.

A jelenlegi menetrend szerint 2015. január 20-án nyújtják be az építési terveket, február közepére várható a jogerős építési engedély, ezt követően nyílt közbeszerzési eljárásban választják majd ki a kivitelezőt, amellyel jövő április közepén szerződnek majd.

– Nem lesz a világon korszerűbb sporttechnológia annál, mint amit a játéktér és világítás kialakításánál alkalmaznak majd – fogalmazott az elnök. Hozzátette: az új Hidegkuti Stadion 1300 fős vendégszektorral rendelkezik majd, s Bajnokok Ligája selejtezők megrendezésére is alkalmas lesz.

Deutsch Tamás szerint az építésnél kiemelten odafigyelnek a környezetvédelmi szempontokra és az elbontott anyagok újrahasznosítására is, a Hidegkuti Stadion pályavilágításának elemeit például a Lantos Mihály Sportcsarnokban fogják felhasználni.

Az elnök áprilisban egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a létesítményfejlesztések 90 százalékát a kormány, tíz százalékát pedig saját forrásból finanszírozzák. Ehhez most annyit tett hozzá: hogy a maradék 10 százalékot saját, illetve TAO-forrásokból teremtik elő, így mindent egybevéve összesen 7-8 milliárd forint értékű létesítményfejlesztések valósulhatnak meg az MTK-nál.

Megemlítette, hogy már elkészült a városmajori kosárlabdacsarnok energetikai rendszerének korszerűsítése, de felújítják többek között a városmajori ikercsarnokot és a teniszpályákat, valamint a Gubacsi úti és a népszigeti kajak-kenu központokat is.

MTI

előző cikkeink:

http://tervlap.hu/cikk/show/id/2829
http://tervlap.hu/cikk/show/id/3048

Videó Takács Viktorék (Anterra) (korábbi) vázlattervéről:

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások