színkép | 2014.11.21
Életének 84. évében elhunyt Dr. Ágostházi László DLA (1931. február 15. – 2014. október 31.), okl. építészmérnök, okl. városépítési-városgazdasági szakmérnök, a magyar műemlékvédelem egyik meghatározó alakja, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnökségének tiszteletbeli tagja.

Ágostházi László DLA, Ybl díjas építész, szakmérnök életének 84., boldog házasságának 56. évében csendesen elhunyt.

Búcsúztatására 2014. december 5-én a Villányi úti Szent Imre Templomban este fél 8 órakor, szentmise keretében kerül sor.

Urnaelhelyezése a balatonalmádi Szent Imre Templomban, szűk családi körben történik.

Gyászolják: felesége, gyerekei, unokái, rokonai és barátai



„Dr. Ágostházi László DLA a hazai műemlékvédelem emblematikus alakja. Az épített örökség megőrzése érdekében kifejtett, sok évtizedet átfogó páratlanul gazdag és egyedülállóan eredményes, sokrétű (kivitelezői, tervezői, igazgatási, törvényalkotói, oktatói, publikációs) munkásság jellemzi. Több szakmai szervezet tagja, tisztségviselője, meghatározó kezdeményezője. Hosszú évekig az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság vezetőségi tagja, több cikluson át alelnöke, tiszteleti tagja. Az ICOMOS mellett is több (MÉSZ, MUT, MÉK, ÉTE, MTA biz. Tag) szakmai szervezet tagja.

Pályája kezdetén az OMF építésvezetőségének munkatársaként aktív részese volt a Balaton-felvidéki műemlékek 50-es évek végi mintaszerű helyreállításának. A 60-as évektől a VÁTI műemléki műtermének tervezőjeként, majd a Fejér Megyei Tervező Iroda műszaki igazgatóhelyettesként a műemléki helyreállítások tervezésének vált jelentős alakjává. 1987-től az aktuális minisztérium műemléki főosztálya vezetőjeként az igazgatásban, a törvényalkotásban, valamint a szakmai feltételek megteremtésével segítette a műemlékvédelmet. Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola Urbanisztikai Tanszékének vezetőjeként generációkat nevelt és oktatott a műemlékvédelem tiszteletére és gyakorlatára. Munkája mellett rendszeresen publikált és tartott előadásokat. Oktatóként a műemlékvédelmi szakoktatásban és az Ybl Főiskola műemlékvédelmi tantárgyának oktatásában bízták meg jelentős feladattal. Az építészet más területén is meghatározó volt munkássága: tervezés, településtervezés-településfejlesztés, műemlékvédelem.

Az általa tervezett épületekkel, helyreállításokkal az egész országban találkozhatunk. Ezek közül a legjelentősebbek Budapesten (Flórián téri romterület kialakítása), Sopronban (Előkapu utca 11. 1961-1966, Szent György utca 7. 1967-1972), Pécsett (tömbrehabilitációs tervek 1970-1972), Kőszegen (Kelcz-Adelffy utca 6. lakóház, Szent Imre templom helyreállítása 1964-1966), Berhidán (római katolikus templom helyreállítása 1962-1964), Fertőrákoson (püspöki kastély helyreállítása 1963-1964), Egerben (Lyceum helyreállítása 1962-1965), Vizsolyban (református templom helyreállítása 1972-1974), Szántódpusztán (kastély helyreállítása 1972-1976, és területrendezési terv 1961-1974) stb.

Jelentősek publikációi, számos cikket, tanulmányt írt. A BME Építészettörténeti Tanszékén a Műemlékvédelmi Szakmérnöki képzés meghatározó oktatója.

A kiemelkedő, sokrétű munkát és annak eredményességét tükrözik a Magyar Köztársaság Lovagkeresztje, a Möller-díj, az Ybl-díj, az Építészeti Nívódíj, az Europa Nostra-díj, a Forster Gyula-díj a Magyar Műemlékvédelmi-díj, Hild-díj és számos más kitüntetés.”


Forrás: icomos

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások