hír díj

Bejelentették a 2015-ös Prima díjazottakat


Katona Vilmos | 2015.09.10
A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is 10 kategóriában nevezte meg a díj jelöltjeit. Magyar építészet és építőművészet kategóriában is három jelölt indulhat majd a Primissima címért.

A 30 kiválóság között idén is olyan művészek, sportolók és a tudományos élet, a népművelés, oktatás és a sajtóképviselői szerepelnek, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést. Az egyes kategóriák legjobbjait a díjátadó gálaest napján ugyancsak a kuratórium választja ki, akik a Primissima cím mellett komoly anyagi elismerésben is részesül.

A jelöltek a hagyományoknak megfelelően idén is tíz kategóriában: magyar irodalom, magyar színház és filmművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport, magyar népművészet és közművelődés, magyar zeneművészet szerepelnek. A Primák fejenként 5 millió forint jutalomban részesülnek. Az eddigi évek tapasztalatai alapján a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának idén sem lesz könnyű dolga a döntéskor, hiszen a jelöltek egytől-egyig kiérdemelnék a Primissima címet.

„A díjjal nem csupán elismerésünket kívánjuk kifejezni, hanem azt reméljük, hogy társadalomformáló erővel is bír, inspirációt és példamutatást ad a minél magasabb szintű teljesítményhez” – mondta Dr. Csányi Sándor, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

Minden kategóriában három kiválóság kap helyet, az Alapítvány kuratóriumának tagjai és a VOSZ kibővített elnöksége pedig titkos szavazással közülük választja ki a Primissimákat, minden területről egyet. Emellett a korábbi éveknek megfelelően idén is SMS szavazással dől el ki lesz a közönségdíjas. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A Primissimák és a közönségdíjas 15 millió forinttal lesznek gazdagabbak.

„Mindenkit arra buzdítunk, hogy szavazzon arra a jelöltre, aki szerinte a leginkább megérdemli a Közönségdíjat. Annál is inkább érdemes részt venni a voksolásban, mert a szavazók között kisorsoljuk a legújabb Mercedes-Benz A-osztályú személygépkocsit. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a www.primaprimissima.hu weboldalon és a Prima Primissima Facebook oldalán” – ismertette Honti Hanna, a Prima Primissima Alapítvány ügyvivője.

A magyar építészet és építőművészet kategória nyertesei
Benczúr László, építész
Dévényi Tamás, építész-belsőépítész
Tomay Tamás, építész


A szárnyaikat bontogató fiatal tehetségek felemelése folytatódik, így ebben az évben is önálló, Junior Prima Díjjal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc év alatti fiatalokat. A Junior Prima Díj társalapítói, a Magyar Fejlesztési Bank, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Docler Holding, a KAVOSZ Zrt., az FHB Bank, a tudomány, a zene, a népművészet, a sajtó és a színház művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja, kategóriánként akár tízet is. A Junior Primák jutalma 2-2 millió forint.

Emellett idén is átadják a területi Prima díjakat, melyeket 19 megyében hárman nyerhetnek el. A díj célja a helyi közösségek erősítése és az értelmiségi eredmények elismerése. A díjazottak jutalma 1-1 millió forint.

Forrás: Primissima.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások