hír díj

Az év háza "nem egy rossz ház" - díjazottak 2015


Csépé | 2015.10.05
Sáros László György, a MÉSZ elnöke: „…az Év háza pályázatot innentől a most megszűnő Pro Architectura díj kistestvérének tekintem.” Kis házakat díjaztak.

"Szóval, nem egy rossz ház ez, na" – zárta sorait Wesselényi-Garay Andor a 2015/2 Metszetben Borbás Péter szentendrei családi házát bemutató cikkében. A ház már korábban is több díjat nyert (Jövő a jelenben, racionális épületek az utókornak pályázat, I. díj, Fémlemezfedések az építészetben, I. díj, Év Tetője, Energiatudatos Épületburok szekció, különdíj), most az Év Háza díj zsűrije is a legjobbnak találta az épületet.

A hagyományosan az Építészet Világnapján, annak nyitóeseményeként az Építészek Házában adták át az Év háza pályázat 2015 évi díjait. A fődíjat idén Borbás Péter DLA építész tervei alapján, Szentendrén megépült Ökologikus ház nyerte.
Sáros László György, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke annak kapcsán, hogy az építészek munkáját elismerő egyik legfontosabb állami díj, a Pro Architectura átadására ma a hagyománnyal ellentétben sajnos nem került sor kijelentette: „…az Év háza pályázatot innentől a most megszűnő Pro Architectura díj kistestvérének tekintem.”

„A beadott épületek száma és színvonala, a média a díj és a nyertesek iránti érdeklődése is bizonyítja, hogy az Év háza mozgalom újraindulása óta eltelt 8 évben a pályázat ismét elfoglalta az őt megillető helyét az építészeti közéletben.” – mondta el Szoják Balázs építész, a díj kurátora, aki beszédét azzal kezdte, hogy számos ismert személyiség építészettel kapcsolatos véleményét idézte.

Dévényi Sándor a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke kiemelte, hogy az MMA azért támogatja az építészek munkáját elismerő díjakat, hogy azzal az építészet fontosságát hangsúlyozva az ismét elfoglalhassa a társadalom és a politika értékítéletében az őt megillető helyet.

Idén újabb 27 épület került az Év háza pályázat évről évre változó összetételű elismert szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázat a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és az Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével került kiírása.

Az 500 000 forinttal járó fődíjat Szoják Balázs, építész, az Év Háza pályázat kurátora és Dévényi Sándor, a zsűri elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke adta át Borbás Péternek, a Szentendrén megépült ökologikus családi házáért.

A Magyar Építész Kamara különdíját Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke Kovács Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid vehette át veszprémi családi házuk tervezéséért.

A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját pedig Sáros László György DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke Földes Lászlónak és Sónicz Péternek adta át, a pilisborosjenői Hosszúház tervezéséért.

A Xella Magyarország Kft. Környezetbarát ház különdíját Vidor Győző, a Xella Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója adta át Bártfai-Szabó Gábornak és Nagy Mariannak, budapesti ökologikus lakóházukért.

Az Internorm Ablak Kft. különdíját Monostori Gábor, az Internorm Ablak Kft. műszaki vezetője adta át a Tóth Lászlónak, Papp Lászlónak és Schalling Frigyesnek, a höveji nyaralóépületükért.

A magyar építészet sokszínűsége idei 10 épülettel

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a V4 Családi Házai kiállítás 10 magyar résztvevőjét az Év háza pályázat zsűrije választja ki. Ez volt a harmadik olyan év, amikor a zsűri az első körben a pályázatra beérkezett 27 épület közül, második kör meghirdetése nélkül ezt meg tudta tenni. A zsűrizés során főleg arról alakult ki vita, hogy a Magyarországot képviselő 10 épület kellően reprezentálja a sokszínű magyar építészetet, a kiválasztott épületek segítségével valódi áttekintést adjon a magyar építészek munkájából.

A Visegrádi Négyek Családi Házai nemzetközi kiállítás magyar épületeinek tervezői

● Borbás Péter DLA, ökologikus családi ház, Szentendre
● Földes László és Sónicz Péter, Hosszúház, Pilisborosjenő
● Zsolt György, Beránková Jana és Kovács Dávid, családi ház, Veszprém
● Tóth László, Papp László és Schalling Frigyes, nyaralóépület, Hövej
● Bártfai-Szabó Gábor és Nagy Mariann, ökologikus lakóház, Budapest
● Bulcsu Tamás, Móser Balázs, Fortvingler Éva, 4 lakásos társasház, Felsőrákos
● Rákos Tibor, villa, Mátyásföld
● Getto Tamás és Schunk Tímea, lakóház, Pécs
● Kovács Csaba, családi villaépület rekonstrukciója, Budapest (eredeti építész: Málnai Béla)
● Füzes András és Salamin Ferenc, 3 lakásos lakóépület és kávézó, Tokaj

Az Év háza pályázat filozófiája, hogy minden évben olyan építészek válasszák ki az Év házát, akiket a magyar társadalom és építész-társadalom elismer. Éppen ezért a szakmai szervezetek elnökei és az állandó zsűri tagok mellé minden évben meghívást kapnak az Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is. 2015-ben a 2014-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek foglaltak helyet a zsűriben, ezáltal is emelve a pályázat színvonalát.

A zsűri elnöke idén harmadik alkalommal Dévényi Sándor DLA építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Társelnökök Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Sáros László DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év Háza Díj kurátora voltak. Az zsűri tagjai az idén Ybl-díjat kapott építészek, Jánosi János, Kováts András Miklós, Potzner Ferenc, Pottyondy Péter, Szalay Tihamér, Szegő György, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Anna, Szuromi Imre, Szűcs Endre, valamint Tóth Balázs, építész az ÉMI munkatársa, valamint dr. Tóth Elek, a BME egyetemi docense.

További információ: www.evhaza.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások