hír

Kedves Kalákások és leendő Kalákások!

A kaláka mozgalom 10. születésnapja után tovább folytatódik a kalákázás és a hozzá fűződő események.


iStvan | 2011.03.06
Idén is több helyszínen lesznek kisebb-nagyobb kalákák. Itt közöljük előzetes programunkat, amelyekre a megadott létszámban várunk jelentkezőket.
Csíksomlyói szépítő, javító kaláka
2011. Föld napján (április 22.), valamint Pünkösd előtti napokban legfeljebb egy-két nap. Szállást, sem kosztot nem tudunk biztosítani, így elsősorban helybéliek jelentkezését várjuk, illetve a szálláshellyel rendelkezőket.
Létszám: korlátlan

Sószorosi kaláka
2011. június 29-július 9.
Parajd melletti varázslatos Sószoros Természetvédelmi Területen fog a kaláka lezajlani, szeretettel várunk mindenkit.
Létszám: 35 fő
szervezők: Csaba Kinga (0620 481 7731), László Viktor (0630 470 5323), Török Ádám (0620 447 4523)

Bodoki - Sütei borvíz kaláka
2011. július 13-23.
Ebben az évben elfogadva Kovászna megyeiek meghívását, a nagy kalákát a háromszéki Bodokra szervezzük.
Ide várunk olyan tájépítészeket, építészhallgatókat, fiatal építészeket is, akik már a tervezésben, majd a csoportvezetésben is feladatot vállalnának.
Létszám: 35-40 fő

Lázárfalvi Tánctanoda kaláka
Valamikor augusztusban
Idén inkább két-három olyan ember jelentkezését várjuk, akik már tapasztalattal rendelkezve, a tanya továbbfejlesztésében vállalnának munkairányítási feladatot.

Mátramindszent, Kincseskert Kaláka, 2011. augusztus 5-9.
Létszám: 5-10 fő

Kiállítások
A Kaláka mozgalom 10. évfordulójára készített kiállításunk idén először Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban, a Mikó várban kerül bemutatásra, valószínűleg május elején.
Erre az alkalomra készül el reményeink szerint a kiadvány is.
Keresünk budapesti helyszínt is őszre.
Ezután a kiállítás tovább vándorol, s reméljük idén több helyszínre, akár külföldre is eljut.

Kérjük, ha bármelyik programhoz szeretnétek csatlakozni szervezőként, munkátokkal, gondolataitokkal, jelentkezzetek!

A programok még alakulóban vannak. A fenti programokra részletes meghívókat küldünk nemsokára.
Várjuk jelentkezéseteket a szervezők nevében sok szeretettel
2011. február 27.
Herczeg Ágnes
A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások