hír épületek tervek cikk AMBS Architects Bászra felhőkarcoló Irak

A világ legmagasabb épülete épülhet Irakban: Monstrummal az Iszlám Állam ellen?


sebesp | 2015.11.22
Az Amerikai toronyházak dominanciája lassan a múlt ködébe vész, de a távol-keleti társaik fénye is homályosodik az arab világ égbe szökő magasházai mellett. Az Emírségek (Burdzs Kalifa) és Szaúd-Arábia után az Iszlám Állam által sújtott Irakban tervezik felépíteni a világ legmagasabb épületét.

Hiába a terrorizmus miatti békétlenség, a pusztító Iszlám Állam vagy az országot tízezrével elhagyó menekültek, Irak – úgy tűnik – mer nagyot álmodni. 2025-re az arab állam a világ egyik legelismertebb országa lehet építészeti szempontból. És nem holmi sok ezer éves romok miatt, hanem a remények szerint a modern világ egyik csodája öregbíti majd az ország hírnevét: a világ legmagasabb épülete, a versenytársaihoz viszonyát bemutató ábra szerint egy valóságos monstrum. A terroristákat ugyan aligha lehet ilyesmivel elriasztani, de az iraki nép optimizmusát feltétlenül kifejezésre juttathatja a projekt.

Az egyelőre még csak az iraki-brit AMBS Architects tervezőasztalán létező épület a Menyasszony Torony nevet kapta, és legmagasabb pontja 1152 méter lenne. A monumentális épület mellett így eltörpülne a földgolyó mostani legmagasabbja, az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban álló 828 méteres Burdzs Kalifa. Sőt, a különbség olyan hatalmas, hogy a trónkövetelő egészen a 241. szintig, vagyis 964 méterig tartalmazna használható területeket – e fölött csaknem 200 méteres antenna meredezne –, vagyis 300 méterrel magasabban, mint a Kalifa, ahol maximum 585 méteren élhetnek, dolgozhatnak vagy ücsöröghetnek éttermekben az emberek.

Különösen meglepő, hogy a világ legmagasabb épületét éppen a terrorizmus és a polgárháború szaggatta Irakba álmodta meg egy befektetői csoport. Arról pedig nem is beszélve, hogy az ország szegény, márpedig egy ilyen épület akár 2 milliárd dollárba, vagyis majdnem 600 milliárd forintba is kerülhet. Csakhogy a Menyasszonyt a déli Bászrában, a kétmilliós olajvárosban cicomáznák fel. Irak nyugtalan része viszont az ország északi fele, ahol az Iszlám Állam pusztít. Délen pedig rohamléptekkel fejlődik a gazdaság, bár európai szemmel a nyomor még mindig elviselhetetlen.

A súlyos társadalmi problémák ellenére a tervezett torony ultramodern lenne. A projekt elnevezése, a Függőleges Város, azt célozza, hogy a népességében rohamléptekkel gyarapodó Bászrát környezetvédelmi okok miatt inkább az ég felé kell bővíteni. Ezenfelül az építmény és a hozzá tartozó további, kisebb épületek működéséhez szükséges áramot a komplexum maga állítaná elő megújuló forrásokból, főleg napenergiából. Így a várhatóan több tízezer ott élő és dolgozó ember nem terhelné az anyaváros energiahálózatát, pedig a lakhelyükön nemcsak irodák, szállodák, parkok, iskolák, klinikák létesülnének, de saját vasúti hálózat is működne.

Ha a Menyasszony végül felépül, ezzel az eget ostromló országok között az arab államok elsősége elvitathatatlan lesz, s a felhőkarcolók őshazájának számító Egyesült Államok még másodhegedűs posztra is csak ácsingózhat. Az USA egészen 1998-ig egyeduralkodó volt: az újabb és újabb legmagasabb felhőkarcolók rendre amerikai elődök fölé tornyosultak a 20. században. Ezt kövezően Ázsia tört előre, s az addigi rekordert, a Sears Towert tíz méterrel nőtték túl a malajziai Kuala Lumpur 452 méteres Petronas ikertornyai. Ekkor Tajvan is beszállt a versenybe, s 2004-ben a Taipei 101 a maga 509 méterével utasított mindenkit maga mögé. Azt váltotta 2010-ben a Kalifa, ám már tudjuk: annak uralkodása is csak pünkösdi királyság lesz.

A szaúd-arábiai Dzsiddában most épülő Királyság Torony helyzete finoman szólva labilisnak mondható. A roppant építményt 1 mérföldesre tervezték, tehát minimum 1609 méterre. A talaj azonban ezt nem teszi lehetővé, ezért a mérföldes tornyot kilométeres toronyra fokozták le: de az 1000 métert így is meg kell haladnia. Ám hogy pontosan mekkora lesz, az csak az átadáskor, várhatóan 2018-ban dől el.

Forrás: vg.hu
Forrás:www.dezeen.com

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások