sebesp | 2016.01.17
A brit építészek többsége nem a jobboldalra szavaz. A történelminek tekinthető szembenállásra David Cameron a napokban meglebegtetett buldózerprogramjával tett rá egy lapáttal. Goldfinger munkái talán megmenekülnek, de sok ikonikus épület lehet az áldozatok között.

A brit jobboldal és az építészek közötti feszültség a Margaret Thatcher kormányzásának időszakára vezethető vissza, amikor az állami lakásépítéssel együtt a jellemzően önkormányzati tervezőirodákat is felszámolták. Ezzel egyrészt rengeteg építész került az utcára, de nemcsak a munkahelyük szűnt meg, hanem a komplex gondolkodást igénylő nagyléptékű projektek is egyik napról a másikra köddé váltak. A "Vaslady" koncepciójának részeként ráadásul a több mint száz éves hagyománnyal rendelkező, tömegek feje fölé fedelet biztosító állami bérlakás rendszernek is hadat üzent a "right to buy" (vételi jog) programmal, megengedve, hogy bárki megvásárolja a bérlakást, amelyben lakik. A bérlakásban élők lakástulajdonhoz juttatásával ugyan rövid távon népszerűséget lehetett elérni, de részben a zavaros tulajdonviszonyoknak is köszönhetően mára számos, többnyire az alacsonyabb jövedelműek által lakott 1960-as, 70-es években épült lakóépület, vagy akár egész negyed lepusztult és élhetetlenné vált.

David Cameron brit miniszterelnök megelégelte a helyzetet és a héten beígérte, hogy ledózeroltat 100, általa lecsúszottnak nevezett önkormányzati lakótelepet. "Nézd meg a legrosszabb telepeket: betondarabok hullanak a magasból, brutális magasba szökő tornyokkal és sötét aluljárókkal találod szembe magad, melyek puszta létezése is ajándék a bűnözők és drogkereskedők számára." – tette közzé a kormány honlapján, egyértelműen utalva a brutalizmus betonépületeire.

Jó néhány izgalmas lakóépület és az azokat körülvevő közterület kerülhet lebontásra ha a dózer-terv megvalósul. Helyettük kétségtelenül jobb minőségű, de kizárólag a pénzügyi mutatók által motivált új lakópark valósulhatna meg, leginkább az értékes területeken a jelenleginél jóval nagyobb intenzitással.

A hír hallatán máris beindult határozott kritika. Repkednek a jelzők: "dühítő", "idióta", "romboló", hozzátéve, hogy egyértelműen a brutalizmus tömbjeit venné célba a miniszterelnök. Az ellenzők arra figyelmeztetnek, hogy projektre előirányzott 140 millió font legfeljebb fűnyírásra elég 100 lakótelepen, a koncepció viszont végleg eltörölheti a szociális bérlakások létét Nagy-Britanniában.

Bár a koncepció nem elsősorban építészeti stílusokról szól, többen máris veszélyeztetve látják a brutalista építészet több remekművének jövőjét. A stílust értő és értékeit elismerő építészek szerint Cameron fogalomzavarban szenved, hiszen a brutalizmus több, ma már ikonikusnak tartott remekműve teljesen magántulajdonba került az utóbbi években, a Goldfinger Ernő által tervezett Balfron Tower (http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/3106) felújítását például éppen ebben az évben kezdik el, a Sheffield-i Park Hill (http://www.tervlap.hu/cikk/show/id/919) projekt pedig kis híján Stirling-díjat kapott két éve.

Más projektek azonban kevésbé szerencsések, a dél-londoni Heygate Estate-et tavaly éles viták közepette bontották le, de a szintén ikonikus Robin Hood Gardens csatája is vesztésre áll a fennmaradásért vívott küzdelemben.

Videó: a post-punk Omi Palone zenekar klipje

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások