hír pályázat tervek 2023 Debrecen Európa Kulturális Fővárosa

A dinamikusan fejlődő Debrecen lehet 2023-as év Európa Kulturális Fővárosa


Java | 2016.01.27
Debrecen vezetősége úgy gondolta, ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, s ezért megpályázza a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet, amelyet egy brit várossal együtt tölthet be – jelentette be a település polgármestere a térség országgyűlési képviselőivel tartott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Debrecen 2004-ben már kandidált a 2010. évi cím elnyerésére, de akkor végül Pécs nyert. A városban az akkori pályázatban szereplő több nagyszabású kulturális fejlesztés is megvalósult: elkészült a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Kölcsey Központ, és megújult a nagyerdei szabadtéri színpad sorolta polgármester továbbá a város elérhetősége is javult: ma már Európa számos nagyvárosával állunk légi összeköttetésben.

”Papp László szerint Debrecen a Modern városok program keretében megkapja azokat a forrásokat, amelyekből megújul a Csokonai Színház épülete; és elvi megállapodást kötöttek a kormánnyal, hogy a szerkezetkész állapotban lévő Latinovits Színház befejezését a magyar-román határon átnyúló alapokból támogatják." A polgármester hozzátette: "Szakmai grémium alakul a pályázat részleteinek kidolgozására, a dokumentumban fontos szerepet szánnak a térség településeinek bevonására, és egyetemváros lévén a kulturális örökséget továbbvinni hivatott ifjúságra.”


Egyedülálló fejlődés

Kósa Lajos, Debrecen korábbi polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője szerint a város már számos nemzetközi fórumon bizonyította, hogy képes nyerni. "Minden olyan lehetőséget, ami Debrecen további fejlődését támogatja, meg kell ragadni, és ez most komoly lehetőség" mondta. Kósa Lajos szerint Debrecen Magyarország vezető vidéki városa, amely az elmúlt években európai összehasonlításban is egyedülállóan fejlődött.

Debrecennek jó esélye van arra, hogy nyerjen a pályázaton, de olyan fejlesztéseket kell magvalósítani, amelyek később is fenntarthatók lesznek figyelmeztetett.


Hamarosan lehull a lepel a Golgotáról

Papp László polgármester meggyőződésének adott hangot, hogy hamarosan lehull a lepel a Déri múzeumban letakarva őrzött Golgotáról, és ha Debrecen nyer a kulturális főváros pályázaton, komoly vonzerő lesz a híres Munkácsy-trilógia.

Hozzátette: folyamatos kapcsolatban van Pákh Imrével, a Golgota tulajdonosával, aki az Egyesült Államokból februárban érkezik Magyarországra. A kormány és a Magyar Nemzeti Bank is keresi a megoldás mielőbbi lehetőségét mondta Debrecen polgármestere.


Forrás: Híradó.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások