droID | 2016.03.22
Elkezdődött hétfőn a Puskás Ferenc Stadion vasbetonszerkezeteinek a bontása, Skardelli György szerint különleges lesz az új létesítmény.

Skardelli a sajtónyilvánosság előtti helyszínbejárást megelőzően azt mondta, a régi stadionból megtartanak néhány jellegzetes elemet, ez unikálissá teszi az új arénát. A toronyépületet nem bontják le, oda múzeumot terveznek. Az úgynevezett pilonok hasonlóak lesznek, mint a régi épületnél, s ezek tartják majd a fedést biztosító acélszerkezetet.

A tervező hangsúlyozta, hogy a háromszintes lelátó mind a 65 ezer ülőhelye fedett lesz az új stadionban, amely mindenben megfelel majd a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra vonatkozó előírásoknak.

"A régi létesítmény esetében húsz percben határozták meg a menekítés időtartamát, ez az új stadionnál nyolc perc lett" – mondta, majd hozzátette, a legmodernebb számítógépes szoftverrel le is modellezték már a létesítmény kiürítését telt ház esetén.

Skardelli György arról is beszélt, hogy a válogatott futballmérkőzések mellett bármilyen nagy koncert megrendezésére is alkalmassá válik az új Puskás Stadion, amely konferenciáknak és számos kisebb rendezvénynek is otthont tud adni. A nézőszám az adott rendezvény jellegétől függően akár 78 ezer is lehet. Az eredetileg tervezettnél azonban 76 ezer négyzetméterrel kisebb lesz a létesítmény területe, a csökkentés megrendelői kérésre történt, így olcsóbb a kivitelezés.

"Az új arénához tizenkétezer tonna acélt és százötven ezer köbméter betont használunk fel" – mondta Skardelli és hozzátette, a létesítmény teljes egészében akadálymentesítettnek épül. Az új stadionban a sajtóhelyeket a nyugati oldalon alakítják ki és ugyanott helyezik el majd a 400 férőhelyes VIP-lelátót is.

Fürjes Balázs, a beruházást felügyelő kormánybiztos korábban elmondta, hogy minden feltételnek megfelelő új létesítmény épül, amelyben 2020-ban három labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt rendezhetnek. Az új épület megjelenésében felidézi majd a sokak által szeretett Népstadiont, mindezt XXI. századi, multifunkciós formában – tette hozzá, jelezve, az új létesítmény otthona lehet a legnagyobb világsztárok koncertjeinek, olyan nemzetközi produkcióknak, amelyek eddig alkalmas létesítmény hiányában nem tudtak eljutni Magyarországra, Budapestre.

Az 1953-ban átadott egykori Népstadion területén jelenleg számos munkagép dolgozik, a lelátó alsó karéját, a földrézsűket és a reflektorokat tartó vasbeton állványokat bontják.

A tervek szerint a Puskás Ferenc Stadion bontása nyolc hónapig tart majd, az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be.

Forrás: MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások