sebesp | 2016. július 13.
     
Döntött a kormány a fővárosi Kossuth téren álló épületek felújításával kapcsolatban: a volt MTESZ-székházat mégsem bontják le, a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává.

A fővárosi Kossuth téren álló épületek felújításával kapcsolatban határozott a kormány: a volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik az Országházzal, a nem állami épületek homlokzatának és tetőszerkezetének felújítását pedig támogatják.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban kiemelték: a Steindl Imre programban megvalósulhat az V. kerületi, Kossuth Lajos tér és környezetének "történetileg hiteles helyreállítása".

A határozat szerint a Kossuth Lajos tér 6-8. szám alatti, 1972-ben épült volt MTESZ-székházból alakítják ki az Országgyűlés új irodaházát, a Kossuth tér egységes arculatát biztosító, az eredeti tervekhez és beépítéshez a lehető leghitelesebben igazodó homlokzattal. Csak a bontási és kivitelezési munkák elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben lehet korlátozni ideiglenesen a közlekedést.

Emellett – a Steindl Imre program korábbi szakaszában beépített XV-ös udvarhoz hasonlóan – az Országház III-as udvarát is lefedik. A határozatban kiemelték, hogy az eredeti állapot szerint helyre kell állítani a Vécsey utca 4. szám alatti MFB-székház tetőszerkezetét.

A határozat szerint pénzügyi ösztönző és támogatási rendszerrel, illetve jogszabályokkal segíteni kell a teret övező, városképi szempontból meghatározó, nem állami tulajdonú épületek homlokzati, tetőszerkezeti rekonstrukcióját. Kiemelik továbbá, hogy a a Steindl Imre programban szereplő egyes elemek megvalósításának előkészítését, külön döntés szerint lebonyolítását állami tulajdonú nonprofit gazdasági társaság végezze projektszervezetként.

Az Országgyűlés Hivatala tavaly szeptemberben hirdetett nemzetközi építészeti ötletpályázatot a Kossuth tér egyetlen – szakmán kívüli véleményezők szerint – a tér arculatába nem illő épülete, a metróállomás feletti irodaház új homlokzati kialakítására. Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár tavaly december azt közölte az MTI-vel, hogy olyan munkát nem találtak, amelyet változatlan formában meg lehetne valósítani, ezért egyhangú döntés alapján nyertest sem hirdettek. A többségében építészekből álló bizottság döntése értelmében hetet vásároltak meg, hogy a legjobb ötleteket majd a végső tervek kialakításánál fel lehessen használni.

A helyettes államtitkár akkor azt mondta: vélhetően azért adtak be végül a jelentkezők számához képest kevesen pályázatot, mert az 1972-ben épült iroda hétemeletes homlokzatát a szomszédos, azonos magasságú, de csak hatemeletes épülettel kellett összhangba hozni. Mindezt a nemzet főterén, városképi szempontból kiemelt fontosságú helyszínen különösen nehéz feladat volt megvalósítani.

 

Forrás: MTI

A szerző legújabb cikkei:
Kifordított akvárium: Megnyílt a Snøhetta iroda víz alatti étterme
Lanovkával a Siratófalhoz? – nem mindenkinek tetszik az ötlet + videó
Az improvizatív család háza
Stairway to Heaven Manhattanben + videó
Depresszió ellen tilos a tánc
Ilyen lesz a Blaha Lujza tér a felújítás után
Madárfészek embereknek és műalkotásoknak
A diósgyőri lett a tavalyi év stadionja
Farakás-kápolna bicikliseknek John Pawsontól
Arata Isozaki Pritzker-díjas
Budapesti projektjével Sheila O’Donnell 2019 legjobb női építésze
Ötzi, a jégember új otthonba költözik
A Mecanoo "kultúrkígyója" Sencsen új ikonja + videó



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -4 (6 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások