Java | 2016.07.29
A dán építész, C.F. Møller stílszerűen új és nagyvonalú LEGO-központját a közismert sárga építőkockákból valósította meg Dániában. Ez az új mérföldkő is azt sugallja, hogy a cég továbbra is verhetetlen és egyedülálló a játékok birodalmában kreativitásával, fantáziát inspiráló elemeivel.

A LEGO csoport 52 000 négyzetméteres központja Billundban épül. Ez a ház nem is lehet más, csakis többfunkciós, melyben korra, nemre való tekintet nélkül igazi közös játékra hívogat szülőt és gyereket a fantázia és az alkotási vágy. Belépve a fellegvár méreteiben is nagyvonalú, öt szint magas átriumába, a LEGO napsárga színvilága uralja a teret a maga derűjével. Ehhez hozzájárul a mennyezeti bevilágítók látványa is, ahol felismerhetjük az oly jellemző LEGO kockák jellegzetes furatait.

Ez a pozitív atmoszférát teremtő alaphangulat jellemző az egész házra. A világ minden tájáról idesereglett látogatók az átriumból lágy vonalú lépcsőn juthatnak fel az emeletekre, ahol informális beszélgetésekre kiválóan alkalmas szigeteket alakítottak ki. A komoly üzletkötések helyszíne azonban a most épülő "People House", ahol a munkavállalók és a vendégek kellemes időt tölthetnek el együtt, kipróbálva akár a legújabb LEGO fejlesztéseket is. A komplexum az energiatakarékosság elvei alapján épül, a tetőt beborító zöld tetőkertekkel, levegős környezetben, nagy park ölelésében.

Mint minden magára adó cég, így a LEGO is ad a dolgozóik korszerű munkahelyi közérzetére. Az iroda ezt az igényességet maximálisan prezentálja a látott tervek alapján. A világcég ezzel a beruházásával azt tudatja a világgal, hogy a LEGO alkotói és innovatív tevékenysége változatlanul a világ élvonalában halad.

A LEGO 17 000-nél is több embernek ad munkát szerte a világon. Ebből csak Dániában 4000 fő tevékenykedik, akik 35 különféle nemzetiségűek. Ez a rengeteg ember felel a cég termékfejlesztéséért, a marketingért, a gyártási, a műszaki és a minőségi követelményekért.

Forrás: ArchDaily

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások