díj 2016 A Holnap Városáért

A Holnap városáért díjazottjai 2016-ban


Java | 2016.11.09
A 2013-ban alapított Nemzeti Fenntartható Városdíj a 2010-ben már elindított City Hungary Program része, melynek fővédnöke dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. A díjak átadására 2016. november 4-én került sor a Fővárosi Önkormányzat Dísztermében.

Dr. Réthelyi Miklós, a Holnap Városáért Díj fővédnöke kiemelte:

“Városok és a várossal szorosan együttműködő vállalkozások vezetői jöttek ma össze, szinte az egész országból, hogy együtt ünnepeljük a Holnap Városáért 2016 pályázat díjnyerteseit és a velük együtt dolgozó közösségeket.

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnökeként fontosnak tartom itt és most beszélni az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 2015 szeptemberében elfogadott igen fontos és jövőnket alapjaiban érintő határozatról.

A Világunk Átalakítása című preambulumból, részletes nyilatkozatból és 17 célkitűzésből álló határozat célkitűzése nem kevesebb mint a szegénység csökkentése, felszámolása és Földünk megmentése.

A 11. célkitűzés a városoknak jelöl ki feladatokat, amelyek
a nyomortelepek felszámolása,
a tömegközlekedés bővítése,
kiemelt figyelemmel a kiszolgáltatott helyzetben lévőkre, nőkre, gyermekekre,
fogyatékkal élőkre, valamint az idősek szükségleteire,
tudatos várostervezés és település-igazgatás az ott lakók bevonásával,
a kulturális és természeti örökség megóvása, megvédése,
a városok kedvezőtlen környezeti hatásainak csökkentése: levegőminőség, hulladékkezelés; biztonságos, elérhető zöld- és közterületek megteremtése.

Az ENSZ határozat alcímében a manapság sokat emlegetett fenntartható fejlődés fogalom is szerepel. A határozat célkitűzéseinek megvalósításához és a fenntarthatóság elérésére jelentős változásokra van szükség. A változások első lépése, hogy kisebb és nagyobb közösségekben beszélni kezdjenek a ma élő emberek jóléti ideáljáról, azokról a tényezőkről, amelyek – a Föld megmentése mellett – minél több ember számára megteremtenék a jólétet.

Ebben a kezdeményezésben a városokra vezető szerep vár. A városokban, különösen a tudatosan kiválóságra törő városokban, az emberek ismerik egymást, ismerik a vezetőket, elfogadott értékek keretezik napjaikat, a bizalom a polgárok féltve őrzött kincse.

Kívánom, hogy a díjakat átvevő vezetők érezzék a jövőt biztosító feladatuknak ezt a felszólítást. Gratulálok, és remélem, hogy a Holnap városáért 2016 díjnyertesei, összefogva a többi várossal, településsel, elindítják a Fenntartható Holnap mozgalmat.”

Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, hogy bár „különböző kihívásokkal küzdünk és a megoldásaink, válaszaink is eltérőek lehetnek, valamiben biztosan hasonlítunk: úgy akarjuk megoldani a jelen városának problémáit, hogy valamennyi válaszunk a jövőt is szolgálja egyben. Persze nem szabad mindig csak a gondokról beszélnünk.”

Takács Júlia, a City Hungary ügyvezető igazgatója a következőket foglalta össze:

“Harmadik alkalommal hirdette meg a City Hungary a Holnap Városáért Díj védjegy használatáért a pályázatot, kategóriától függően kis- és nagyvárosi önkormányzatoknak, valamint vállalkozásoknak. Ösztönözni szeretnénk a településeket arra, hogy büszkék legyenek saját értékeikre, teljesítményükre. Hogy elhiggyék: megvan minden képességük és készségük arra, hogy saját adottságaik, igényeik szerint minél élhetőbbé, minél fenntarthatóbbá tudják tenni otthonukat. S hogy a városukon kívül élők számára is vonzóvá, tiszteletre méltóvá válhatnak!”

Főpartnereink többek között:
Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága
Fővárosi Önkormányzat
Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége
Pest Megye Önkormányzata
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ)

A Bíráló Bizottsági Tagjai:
Dr. Réthelyi Miklós, a Holnap városáért Díj Bíráló Bizottságának az elnöke, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának az elnöke
Lipők Sándor, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke
Dr. Némethy Sándor, a Göteborgi Egyetem docense
Pásztor Erika Katalina, építész, az Építészfórum főszerkesztője
Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke
Dr. Szűcs Ervin, a Weber Shandwick ügyvezető igazgatója

A Holnap Városáért 2016 díjazottjai

Fenntartható városért  kategória:
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tata Város Önkormányzata
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata

Zöld városért kategória
/ önkormányzatok:
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat
Gyula Város Önkormányzata
Mórahalom Városi Önkormányzat
/ cégek:
MOL Magyarország (MOL Bubi Program)

Üzlet a városért kategória:
Budapest Bank Zrt. (Békéscsabáért Program)

A művészet, a kultúra, az örökség megőrzéséért kategória:
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Újhartyán Város Önkormányzata


Forrás: Cityhungary.eu
 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások