hír cikk buildecon előrejelzés euroconstruct európa építési piaca

Alacsonyabb fordulatszám, több kétség; az európai építési piac mégis emelkedő pályán marad 2019-ig

Az Euroconstruct előrejelzése 19 európai országra


buildecon | 2016.12.08
A 81. Euroconstruct Konferencia (Dublin, 2016. június 9.-10.) néhány nappal megelőzte az britek EU-tagságról tartott júniusi népszavazását, így először a 82. konferencia (Barcelona, 2016. november 24.-25.) teremtett alkalmat arra, hogy Brexit hatását latolgassuk Európa építési piacán.

Azt még nem mondhatjuk, hogy kontinensünk gazdaságára drasztikus hatással lenne a Brexit (a britek kilépése az EU-ból), de az biztos, hogy máris csökkentette a középtávú várakozásainkat. Természetesen nem önmagában, hanem több negatív tényezővel együtt: a kínai és a német gazdaság lassulása, a választások utáni bizonytalanságok az USA-ban, illetve az, hogy az európai bankok még mindig bajban vannak – a kamatok várhatóan növekedni fognak. Mivel az építési piac alakulását nagyban befolyásolják a középtávú várakozások, nem meglepő, hogy az új előrejelzés kevésbé optimista képet mutat, mint a szervezet fél évvel ezelőtti prognózisa.

Az EUROCONSTRUCT országok 2016-os építési teljesítményének növekedése mindössze 2% lesz, 0,6%-kal alacsonyabb, mint amennyit 2016 júniusában prognosztizált a szervezet. Igazából a gond nem az, hogy a várt növekedés nem teljesül, hanem az, hogy ezalól az egészségesnek tűnő európai átlag alól nagyon sok a kivétel: a mélyépítés növekedésének hiánya és a növekedés elmaradása 6 országban: Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és kevésbé, de az Egyesült Királyságban is.

2017-ben az európai gazdasági növekedés igen szerény mértékű lesz; mindössze 1,4%-os GDP növekedésre lehet számítani, míg az építési teljesítmény a várt 2,1%-os bővüléssel kicsit megnyugtatóbb. Az olcsó hitelek és az előnyös befektetésnek vélt építés együtt motiválhatja a következő év teljesítményét. Persze csak rövid távon. Az építési szektor erősödését valójában a közösségi beruházási igény biztosíthatja, ez azonban csupán kevés ország beruházási tevékenységére jellemző. Ezért a 2018-as és a 2019-es évben sem valószínűsíthető 2,1% illetve 2,2%-nál erőteljesebb növekedés. Mindenesetre, ha ez igaznak bizonyul, akkor 2019-ben hat egymás utáni pozitív évről számolhatunk majd be. És ez az eredmény az utóbbi húsz év (1995-2015) átlagánál mindössze 3%-kal alacsonyabb.

Az építési piac 2016. évi teljesítményének növekedése elsősorban Németország miatt következik majd be. Azonban a német húzóerő jövőre gyengülni fog és 2018-ban Németország már nem lesz a növekedéshez leginkább hozzájáruló 10 ország között, Franciaország fogja átvenni a szerepét. Olaszország megbízhatóan a lista 3.-4. sorában fog állni az előrejelzési időszak minden évében; és a jól teljesítők között Hollandia a harmadik-ötödik hely között váltakozik majd. Az Egyesült Királyság 2016-ban és 2017-ben hiányozni fog a sorból, de 2018-ban visszatér a növekedéshez leginkább hozzájáruló országok listájára, és 2019-ben a második legnagyobb hozzájárulást fogja adni a növekedéshez, Franciaországéhoz közel álló növekedési teljesítménnyel. Az ír piac kis mérete nem zárja ki, hogy Írország is szerepeljen a növekedéshez leginkább hozzájáruló 10 ország listáján az előrejelzési időszak minden évében, kivéve 2018-at, amikor is a 11. helyre szorul.

2016-ban egyedül a lakásépítési szektorban várható jelentékeny növekedés (3,9%) a nyári prognózishoz viszonyítva. Az új lakásépítés húzza a teljes építési ágazatot. Spanyolország és Olaszország ugyan az átlagos szint alatt teljesít, de a franciák, az angolok és a németek visszajutottak a korábbi teljesítményükhöz. A kisebb országokban is javul a teljesítmény, mert a piaci kereslet megélénkült, kevés a lakáskínálat a korábbi évek alacsony volumenű új lakásépítése miatt. A hitelezés lehet, hogy sokáig nem marad olyan kedvező mint ma, igy az éves növekedés 2018-2019 évekre 2%-osra tehető.

A nem-lakáscélú magasépítési szektor növekedése jelenleg igen szerénynek mondható, a 2016-ig tartó csökkenés miatt. Emiatt a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági helyzet ront az alig növekedésnek indult ipari és szolgáltatói beruházói keresleten. Az Euroconsctruct nem vár gyors változást, 2016-2017-ben mintegy 1.5%-os, 2018-2019-ben 1.8%-os növekedéssel számol. Az irodaépítési piacon valamivel nagyobb változást várunk, a korábbi erőteljes zsugorodás miatt. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy az ipari és a raktárberuházások növekedése átlag alatti lesz, mely a hazai, az európai és a globális kereslet csökkenéséből következik. Az Egyesült Királyság nem-lakáscélú szektorának előrejelzését lefelé módosították, mivel a referendum előtti növekedési várakozások elhalványulnak a népszavazás eredménye miatt. Németországban a befektetői óvatosság fékezi a növekedést. E két nagy ország teljesítmény-csökkenését Hollandia, Belgium és Dánia nem-lakáscélú építésének növekedése nem lesz képes ellensúlyozni.

A mélyépítésre nézve romlott leginkább az előrejelzés, a jelenlegi számítás szerint már -1% lesz 2016-ban a szektor teljesítményének változása. Ez a különböző Euroconsctruct országokban eltérő okokkal magyarázható. A négy közép-kelet-európai országban már ebben az évben az EU strukturális alapok 2007-2013 és a 2014-2020 finanszírozási periódusai közötti átmenet okozott nehézségeket. Portugáliában és Spanyolországban a költségvetési egyensúlytalanság húzza le ez infrastrulturális beruházásokat. Végül, az Egyesült Királyságban romlottak a várakozások. A mélyépítésben itt alacsony teljesítményű korszak kezdődött, mely akár három évig is eltarthat, attól függően, hogy az infrastrukturális fejlesztési program mint válságkezelelő intézkedés elkezdődik-e. Azonban, amint a EU strukturális alapokból megindulnak a fejlesztések a visegrádi országokban, az európai mélyépítés ismét növekedésbe fordulhat, 2017-ben 1,8%-kal, 2018-ban 2,9%-kal és 2019-ben 3,2%-kal.

Szerző: Buildecon, www.buildecon.com, info@buildecon.com
Forrás: 82. Euroconsctruct Konferencia, Barcelona

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások