hír díj "Az Év Irodája 2016" győztesei.

"Az Év Irodája 2016" győztesei


Java | 2017.02.06
Az iroda.hu cégcsoport hagyományosan, immár hatodik alkalommal, 2017 február 2-án rendezte meg az Év Irodája győzteseinek ünnepélyes Díjátadó Gáláját a Várkert Bazárban.

A nevezések száma minden eddigi rekordot megdöntött, hiszen jelentős mennyiségű, mintegy 136 pályázat érkezett a versenyre. A zsűri kilenc kategóriában tizennégy díjat osztott ki 430 ingatlanpiaci szakember jelenlétében.

Az értékelés a hagyományoknak megfelelően két részből állt: minden kategóriában a közönségszavazást követően a szakmai zsűri előre meghatározott és objektív szempontrendszer alapján értékelte a pályázatokat.

Az Év Irodája verseny értékelésénél minden évben megjelennek az aktuális trendek, amelyek meghatározzák és alakítják az irodatervezési piacot. Idén a well-being és a munkáltatói márkaépítésnek egyre hangsúlyosabb szerep jutott,de emellett az elmúlt években megszokott világszínvonalat továbbra is tartotta a magyar irodapiac. A környezettudatosság fontossága mellett az emberközpontú munkakultúra került a fókuszba.Ma már a digitalizáció vívmányainak érvényesítése a meghatározó az irodatervezésnél, de emellett egyre hangsúlyozottabb a személyre szabott szolgáltatások figyelembe vétele.

A győztesek

Az Év Irodája: Food Base
Az Év Irodája Nagyvállalat kategória: Dealogic City
Az Év Design Irodája: Gabor Miklos Szoke Studio
Az Év Irodája Különdíj: A66
Az Év Coworking Irodája: Impact Hub
Az Év Irodaháza Bérlői Díj: Roosevelt irodaház
Az Év Új Ingatlanfejlesztése: Váci 1
Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje: Budapest One Business Park
Az Év Tervezett Lakó Projektje: Elite Park
Az Év Tervezett Projektje – Vegyes Funkció: Szervita Square
Az Év Legzöldebb Projektje: Nordic Light irodaház
Az Év Facility Management Cége: Dome Facility Services Group
Az Év Property Management Cége: Cushman & Wakefield
Az Év Ingatlanpiaci Személyisége: Noah Steinberg, a WING elnök-vezérigazgatója

Forrás: valasz.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások