droID | 2017.03.20
Az Országgyűlésben kedden döntenek a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépületek sorsáról. A hétfőn kezdődő két hetes ülésszak az önkényuralmi jelképek kereskedelmi használatának betiltását és a hatvani Grassalkovich-kastély privatizációját is napirendre tűzte.


A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődhet, majd az interpellációk hangozhatnak el két órában, amelyeket az azonnali kérdések és válaszok órája követhet.

A képviselők az első ülésnap végén kezdhetik tárgyalni az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról szóló kormánypárti javaslatot. Az indítvány benyújtóinak egyike, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes korábban úgy fogalmazott, Európának ezen részén a magyarság megszenvedte mind a náci, mind a bolsevik rémuralmat, ezért jogos, hogy gazdasági haszonszerzés céljából ne lehessen ilyen jelképeket felhasználni.

A Ház a szokásainak megfelelően kedden tartja határozathozatalait, ekkor dönthetnek például arról a kormányzati előterjesztésről, amely bizonyos esetekben a 300 négyzetméter feletti lakóépületek esetében is egyszerűsítené az építési engedélyeztetést.

A szavazásokat követően négy javaslat általános vitáját tervezik. Egyebek mellett terítékre kerülhet az állami tulajdonban lévő ingatlan ingyenes tulajdonba adásáról és a nemzeti vagyonról szóló törvényt módosító indítvány is, amely ingyenesen az Országos Magyar Vadászkamarának adná a hatvani Grassalkovich-kastélyt.

A javaslatot egyéni képviselői indítványként kedden nyújtotta be Semjén Zsolt (KDNP), Lázár János (Fidesz) és Halász János (Fidesz), valamint négy MSZP-s politikus, Hiller István, Bárándy Gergely, Hiszékeny Dezső és Józsa István, a szocialisták azonban pénteken visszavonták támogatásukat.

(MTI)

 

A 300 négyzetmétert meghaladó lakóépületek tervezett bejelntési eljárásával kapcsolatban bővebb információval szolgál az Építésijog.hu portál vonatkozó cikke.

 

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások