hír Új Nemzeti Emlékhelyünk az esztergomi Várhegy!

Nemzeti Emlékhellyé nyílvánították az esztergomi Várhegyet és Vízivárost


Java | 2017. március 26.
     
Nemzeti emlékhellyé nyilvánították az esztergomi Várhegyet és Vízivárost: Erdő Péter bíboros áldotta meg március 25-én szombaton az ezt jelképező sztélét, amelyet a Vármúzeum és a bazilika között állítottak fel.

A törvény előírásai szerint ezeknek a helyeknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, többek között egy adott történelmi korszakban az ország életében meghatározó szerepet kellett játszaniuk, kiemelkedő jelentőségű személyiségeket kellett adniuk a hazának, s meghatározó az identitásképző szerepűnek is kell lenniük. Az emlékhelyeknek erősíteniük kell az összetartozást.
Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium államtitkár így indokolta a választást: ”Szent Istvánt Esztergomban koronázták királlyá, ott alakították ki az egyház székhelyét, jelenleg is a katolikus egyház fő egyházmegyéje, a költő Balassi Bálint ott esett el a török elleni hadjáratban, Mindszenty József bíboros pedig ott van eltemetve.”
Az államtitkár hozzátette: a Nemzeti Örökség Intézete köteles felügyelni ezeket a helyeket, gondoskodni róluk, ha szükséges, kezdeményezni felújításukat.
Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója köszöntőjében bejelentette, hogy a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságnál kezdeményezik Szent Kőrösi Márk esztergomi nyughelyének védetté nyilvánítását is. A kassai vértanú a 24 magyar szent egyike, II. János Pál pápa 1995-ben avatta szentté. Az esztergomi főszékesegyházban külön oltára van, ahol ereklyéit őrzik és sírja is itt található.
Az emlékoszlop leleplezése után a Vármúzeumban bemutatták az Esztergom jelentőségéről rendezett 2015-ös konferencia előadásaiból összeállított 180 oldalas kiadványt.
A könyvbemutató előtt Varga Benedek, a Nemzeti Múzeum Főigazgatója elmondta, hogy a múzeum következő jelentős tárlata az Árpád-ház korszakával foglalkozó nemzetközi kiállítás lesz. A tárlathoz másfél-két éves programsorozat kapcsolódik, amelyben Esztergom és a Vármúzeum kiemelt szerepet kap.
Az országban jelenleg 17 nemzeti emlékhely található, ezek jelentőségét a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslata alapján az Országgyűlés törvénnyel ismerte el. A nemzeti emlékhelyek történelmünk legfontosabb helyszínei, lehetőséget nyújtanak arra, hogy a hozzájuk ellátogatók számára megtapasztalhatóvá tegyék a magyar történelem sorsfordító eseményeit, tragédiáit és dicső pillanatait.
A felállított emlékoszlopok egységesen és könnyen felismerhetővé teszik az emlékhelyeket, és azok jelentőségéről is tájékoztatják az érdeklődőket. A nemzeti emlékhelyek sztéléjén nemzeti lobogó van.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás: www.vg.hu, MTI

A szerző legújabb cikkei:
Újragondolt koncepcióval rukkolt elő a Foster+Partners a Makaóban építendő Apple Store terveinél
Tel-Aviv új, a Bauhaus környezetbe illeszkedő lakótoronnyal gazdagodik
A Sberbank gigantikus székháza az "orosz Szilícium-völgyben" épül
Nyíregyházi Állatkert, jégkorszaki interaktív állatbemutató
Robotok uralma a világ legmodernebb gyárában
A Magyar Állami Operaház misztériuma a színfalak mögött – a részletekbe Zoboki Gábor avat be
Szeged új modern, versenyzésre is alkalmas uszodát épít a Modern Városok Program keretén belül
Két hónappal hamarabb készül el a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának új utasmólója
Alakul a Millenáris Széllkapu – Elkészült az alagút a Millenáris Park alatt
A Zaha Hadid Architects formabontó mesterterve valósult meg az átadott Morpheus hotellel Makaóban
Ottlik Géza kiváló írónk emlékére „Ottlik kert”-et hoznak létre a XI. kerületben
Millennium Gardens irodaház építése indul a Duna-parton
Chad Oppenheim amerikai építész személyesen ajánlja új könyvét a KÉK-ben pénteken



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 2 (1 szavazatból)