hír épületek Budapest Palatinus

Megerősítés közben megroggyant, így elbontják és újjáépítik a Palatinust


sebesp | 2017.03.30
A főépület statikai hibái miatt van erre szükség. Félmilliárddal drágul, és két hónapot csúszik a felújítás.

A munkálatokat a Palatinus 2015 Konzorcium, tehát a zalaegerszegi székhelyű, főleg a stadionberuházások és a Matolcsy-féle kecskeméti egyetem 12 milliárdos kivitelezésével ismertté vált ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Laterex Üzemeltető Kft. (korábban Primogen) kettőse végzi. A szerződést 2 milliárd 199 millió 950 ezer forintra írták alá, ezt emelték 2 milliárd 731 millió forintra. A módosítást azzal indokolták, hogy a strand főépületének kivitelezése során az előzetes statikai vizsgálat által felmért tartószerkezeti állapottól eltérő helyzetet tapasztaltak.

Mint írják:
Az alagsori szinten végzett alapmegerősítés során előre nem látható módon sok statikai bizonytalanságot rejtő szerkezetben teherátrendeződés következett be, egyidőben intenzív esőzés hatására a pincefalat terhelő vegyes talajban csúszólap alakult ki, ami a pincefal bedőlését és a felszerkezet labilitását eredményezte. (…) A főépület déli szárnyának bontása során feltárt szerkezeteken az épületrész teljes egészére kiterjedő károsodások voltak tapasztalhatók. Az épület elbontása és újjáépítése szükséges. Előzőekre figyelemmel a kivitelezési határidő módosítása, és a felmerült pótmunkák ellenértékének rendezése szükséges.

A kivitelezési határidő eredetileg idén április 15. volt, ezt június 15-re módosították. A fejlesztés bejelentése után az MTI megkérdezte a kiíró Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-t a tervekről, eszerint az első helyen áll a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése, úgy, hogy maradéktalanul betartsák a műemlékvédelmi hatóság előírásait. Az épület homlokzatát például az eredeti tervek szerint újítják fel. A Magyar Nemzet cikke szerint az alagsorban wellness- és fitneszrészleget alakítanak ki a szükséges kiszolgálóterek – öltöző-, mosdó- és személyzeti területek – kiépítésével. Az épület egészét akadálymentessé teszik és az öltözőterületek is megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják.

Ekkor a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. szerint a termálmedence lefedésével és az említett új wellness átadásával a Palatinus strand is egész évben nyitva tarthat. Az épület egészét akadálymentessé teszik és az öltözőterületek is megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják.


Forrás: 24.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások