tervek fejlesztés Vikár és Lukács Építész Stúdió Zánka

Zánka fejlesztéséről új képeket közölt a Vikár és Lukács Építész Stúdió


Java | 2017.04.11
Remények szerint ezek a tervek végre megvalósulhatnak, bár konkrétumokat a fejlesztés indulásának dátumáról még nem tudunk. A középkorúnak számító Zánka máig elsősorban ifjúsági táborként működik, de az elmúlt közel 40 év során megérett a modernizálásra, új sportolási lehetőségek, kalandpark kialakítására.

A Káli-medence kapujaként közismert Zánka, a Balaton északi partján helyezkedik el. A nemzetközi gyermeknap alkalmából 1975. május 25-én adták át Zánkán a balatoni úttörővárost. A központi épületben az irodákon kívül könyvtár, úttörő-történeti múzeum, tanácskozók, társalgók, 3000 adagos konyha volt, valamint étterem és a félezer gyereket befogadó előadóterem kaptak helyet. Ehhez járul a sportcsarnok, a stadion 3000 fős lelátóval, az egészségház, 16 nyári tábor épületei, a téli tábor s a 36 m magas víztorony 385 kataszteri hold területen.

Az Ifjúsági Központ a rendszerváltást követően is folyamatosan ellátta feladatait, s okozott örömet a hazai és külföldről ide érkező ifjú nyaralóknak. Mára azonban funkciójában, műszaki létesítményeiben és teljes ellátó rendszerében is modernizálásért kiált.

A tervezői javaslat lényege egy új, a mai kor minden igényét kielégítő üdülőcentrum megvalósítása, a terület újraértékelése funkcionálisan, építészetileg egyaránt. A meglévő, elavult épületállomány részbeni bontásával, illetve a meglévő, még elfogadható állapotú épületek felújításával, új épületek építésével valósulhat meg az új arculatú Zánka. Ezzel párhuzamosan újra kell értékelni az infrastruktúrát. A koncepció szerint a létrejövő új funkciók területileg koncentráltan, jól üzemeltethetően valósulnak meg.

Szálló, sport illetve szabadidős célú épületekkel egy 21. századi, modern üdülőközpont jön létre.


Forrás: vikluk.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások