hír épületek BREEAM Oslo repülőtér

Megnyílt a világ legzöldebb repülőtere Oslóban


Java | 2017.05.09
A mostani 115 000 négyzetméteres bővítéssel megduplázták az oslói repülőtér korábbi kapacitását. A bővítés során alkalmazott energiahatékony megoldásnak köszönhetően a reptér ezután helyi energiatermelést is folytat saját hasznosításra.

A Nordic tervezte a mostani bővítését is, ahogy közel 20 évvel ezelőtt az eredeti épületet. A 300 méteres résszel sikerült megőrizni a repülőtér eredeti arculatát, a kapacitását 19 millióról mégis 30 millióra növelték. Ezen kívül természetesen gondoltak az utasok kényelmére is. Lerövidítették a sétautat, vagyis a leghosszabb táv, amit meg lehet tenni, mindössze 450 méter. A vonatállomás is közelebb került, a szerelvény már a repülőtér szívében áll meg. A természetes fényt is előnyben részesítették.

Emeljünk ki egyet, a hatékony megoldások között! A téli időszakban az épületbe havat gyűjtenek és raktároznak, hogy azt nyáron a hűtésnél használhassák fel. Az ehhez hasonló megoldásoknak köszönhető, hogy ez a repülőtér lett az első a világon, ami elnyerte a BREEAM Excellence besorolást.

Ilyen korszerű, célirányos módszerekkel a tervezés képes volt a repülőtér ökológiai lábnyomát 35 százalékkal csökkenteni. Szinte csak újrahasznosított anyagokkal dolgoztak. Az új szárny a skandináv erdőkből származó fával épült, ezen kívül épültek impozáns, növényekkel dúsan borított zöld falak is. Újrahasznosított fémeket, és betont alkalmaztak az építkezés során, amit vulkanikus hamuval elegyítettek.

A teljes reptér szigetelését korszerűsítették, ezzel elérték a passzívház-szintet az energiafelhasználás tekintetében. Ennek és a helyi energia előállításnak köszönhetően a terminál energiafelhasználása 50 százalékkal csökkent.


Forrás. Tisztajövő.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások