hír épületek Budapest Városliget Városligeti Színház

Közlekedési gondok miatt nem épül meg a Városligeti Színház


donkanyar | 2017.05.24
Lázár János múlt heti sajtótájékoztatóján a HVG kérdésére elmondta, hogy a kormány elnapolta a Városligeti Színház megépítését. Az ingatlanfejlesztő közlekedési átalakításokkal magyarázza a döntést.

Tél végén még azt nyilatkozták a sajtónak a Városliget Zrt. vezetői, hogy a színház tervezése jó ütemben zajlik, az építési munkálatokat idén ősszel megkezdik. A színház építése miatt közműcserékre és a troliközlekedés átszervezésére is szükség van, ezeket a győztes ajánlattevő áprilisban meg is kezdte.

Korábban írtunk arról, hogy az eredeti tervekhez csatolt, hátsó toldalékszárny nemtetszést váltott ki a döntéshozók körében, ezért az épületet átterveztetik. Most úgy tűnik ezt is leállították, a cég a nagyarányú közlekedési átalakításokkal indokolta a Magyar Hírlapnak a változást. Eszerint a Kós Károly sétány lezárása miatt megnövekedett autóforgalom zúdul majd a Dózsa György útra, így szükség lehet a "kereszteződés átalakítására."

A Városliget Zrtt a napilap kérdésére azt is elmondta, hogy a többi épület tervezése az eredeti ütemterv szerint halad. Ennek ellentmond, hogy a Magyar Zene Háza közbeszerzése sikertelen volt, a terveken pedig módosítani kellett. A projektet jól ismerők azt is észrevételezték Lázár János sajtótájékoztatója után, hogy a miniszter a Közlekedési Múzeumot nem említette az ősszel kezdődő építkezések között.

Forrás: Városliget.info

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások