hír Market Építő Zrt. Pannon Park

Startra kész a látványos Pannon Park komplexum


Java | 2017.08.14
Másodszori nekifutás után a Market Építő Zrt. nyerte a Fővárosi Állat- és Növénykert által a Pannon Park kulcsrakész kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési pályázatot. A fejlesztés a tervek szerint 2020-ra készülhet el teljes egészében.

Az állatkert tavaly ősszel indította meg a Pannon Park vállalkozási szerződés keretében, a kulcsrakész kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást. A részvételi felhívás október 20-án jelent meg, amelyre két ajánlattevő nyújtott be ajánlatot: a Strabag-MML Magas- és Mérnöki Létesítmény Építő Kft., valamint a Market Építő Zrt. Mivel az ajánlati ár mindkét esetben meghaladta a rendelkezésre álló keretösszeget, ezt az eljárást eredménytelenné kellett nyilvánítani. A szükséges többletforrások biztosítását követően a Fővárosi Állat- és Növénykert újabb közbeszerzési eljárást indított a kivitelező kiválasztására. Mivel a közbeszerzés feltételei időközben nem változtak lényegesen, az új eljárást tárgyalásos eljárásként folytatták le, amelyre az előző eljárás ajánlattevőit hívták meg. A tárgyalásos eljárás során a legalacsonyabb ajánlati árat a korábbiakhoz képest 2 milliárd forinttal sikerült mérsékelni.A győztes a Market Építő Zrt.

A Fővárosi Állat- és Növénykert területe az idők során 18 hektárról 11 hektárra zsugorodott, de 2014 óta több lépésben bő 7 hektárral nőtt, és ennek legnagyobb része – 6,5 hektár – a megszűnt Vidámparktól örökölt területből adódik. Az új területeken négy fő fejlesztési program megvalósítását tűzték ki célként, a Pannon Parkot a volt vidámparki terület nagyobbik, mintegy öthektárnyi területrészén alakítják ki. A tematikus bemutató komplexumban a pannon ősvadon világát elevenítik fel. A Pannon Park a tervek szerint nagy terjedelmű, tágas szabadkifutókból, illetve egy központi, fedett építményből fog állni.

Emlékeztetőül: a rövid távú koncepció már megvalósult. Még 2014. április 29-én nyílt meg az Állatkert üzemeltetésében működő, elsődlegesen oktatási és családi szabadidős és szórakoztató célú Holnemvolt Park, amely azóta is látogatható.

Projekt info:

Építész tervezők: Dr. Paulinyi Gergely, DLA; Dr. Reith András, PhD; Anthony Gall
Projekt vezető: Vámossy István, Burián Gergő
Projekt koordinátor: Varga S. Gabriella
Építész munkatársak: Botzheim Bálint, Fürnstáhl Anett, Debreczeni András, Gyulai Levente, Kiss Csaba, Perlaki Antal, Ridzi Júlia, Szécsi Margó, Vida Lóránt, B. Terbe Erzsébet,
Fenntarthatóság: Gelesz Adrienn, Szollár András, Apró Diána, Tóth Réka
Kivitelező: Market Építő Zrt.

Korábbi cikk

Forrás: Pestbuda.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások