hír Egyesült Államok Pritzker-díj Richard Meier

Öt nő vádolta meg zaklatással a 83 éves sztárépítészt

Az építész szakmát is elérte a #metoo hullám


sebesp | 2018.03.14
Richard Meier Pritzker-díjas amerikai építész hat hónapra visszavonul a munkától, amit cégében végzett, miután négy volt munkatársnője, valamint egy ötödik nő, akivel egy projekten dolgozott együtt, szexuális zaklatással vádolta meg.

A The New York Times cikke részletesen idézi a nők beszámolót azokról az alkalmakról, amikor Meier erőszakoskodott velük.
A legrégibb eset az 1980-as években történt, amikor Meier a Los Angeles-i Getty Centert tervezte. Carol Vena-Mondt bútortervező elmondta, hogy az építész erőszakkal próbált vele nemi kapcsolatba lépni, miután meghívta vacsorára a lakására, ahol, mint kiderült, a nő volt az egyetlen vendég.

A többi vád a 2000-es évekből származik, olyan nőktől, akik Meierrel dolgoztak. Kettejükkel a lakásán viselkedett illetlenül az építész, egy harmadiktól azt kérte, hogy vetkőzzön le, miután meztelen nőkről készített képeit mutatta neki. A negyedik nő arról számolt be, hogy egy céges összejövetelen Meier a ruháján keresztül megmarkolta az alsóneműjét.

Keddi közleményében Meier azt írta, hogy "haladéktalanul szabadságra megy" cégétől, a Richard Meier & Partners Architectstől.
"Mélyen felzaklattak azoknak a nőknek a beszámolói, akiket szavaim és tetteim megbántottak. Noha talán másképp emlékszünk vissza a történtekre, őszintén bocsánatot kérek mindenkitől, akit viselkedésemmel megsértettem" – fogalmazott a 83 éves építész. A társaság projektjeit Los Angeles-i és New York-i partnerek veszik át – írta a cég közleményében.

Meier elnyerte az építészet legnagyobb tekintélyű elismerését, a Pritzker-díjat. Olyan neves épületeket tervezett, mint a barcelonai Modern Művészetek Múzeuma, az atlantai High Múzeum vagy a hágai városháza.

MTI

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások