Java | 2018. március 23.
     
A Modern Városok Programnak és az uniós forrásnak köszönhetően közel 10 milliárd forintból újul meg a Veszprémi Petőfi Színház és környezete. Az eredeti, Medgyaszay István által megálmodott színházépületet állítják vissza – hangzott el a színház nyílt társulati ülésén.A rekonstrukció a Színházkertet és az Erzsébet ligetet is érinti.

A tervek szerint megújul a szinház homlokzata, és az eredeti külső oszlopsor hű másolata fogadja majd a színházba látogató nézőket, továbbá újabb bejáratok épülnek az Óvári Ferenc utca felől és visszaépítik az álló teraszokat is. A mai korszerű színpadtechnika keretén belül forgó színpadot is kialakítanak, s a nézőtér erkélyes lesz. A ruhatár átköltözik a jelenlegi büfé helyére. A színházat övező zöldfelületek is megújulnak és bővülnek. A színház épületét a volt Korona Szállóval építik egybe.

2019 elején megkezdődik a színház kiköltöztetése. Tervek szerint a rekonstrukció ideje alatt az első három bemutató még a mostani helyen, a negyedik-ötödik viszont már az ideiglenes befogadó épületben lesz megtartva. Az év elején megvásárolt volt zeneiskola épületét még az idén felújítják, hogy a menedzsmenttel és az ügyintézéssel, valamint a jelmezkészítéssel kapcsolatos irodákat és helyiségeket alakítsanak ki benne. A beruházás a 2016-ban megkötött 75 milliárd forintos Modern Városok Program fejlesztési csomag keretén belül valósul meg, melyből 10 milliárd forintot a színházra és környezetére fordítanak, ez mutatja a beruházás jelentőségét is"– jegyezte meg Porga Gyula polgármester.

Fotó: Domján Attila
Forrás: Vehir.hu

A szerző legújabb cikkei:
A napelemes sótalanító rendszer megoldást kínál a fenyegető ivóvízhiányra
Újragondolt koncepcióval rukkolt elő a Foster+Partners a Makaóban építendő Apple Store terveinél
Tel-Aviv új, a Bauhaus környezetbe illeszkedő lakótoronnyal gazdagodik
A Sberbank gigantikus székháza az "orosz Szilícium-völgyben" épül
Nyíregyházi Állatkert, jégkorszaki interaktív állatbemutató
Robotok uralma a világ legmodernebb gyárában
A Magyar Állami Operaház misztériuma a színfalak mögött – a részletekbe Zoboki Gábor avat be
Szeged új modern, versenyzésre is alkalmas uszodát épít a Modern Városok Program keretén belül
Két hónappal hamarabb készül el a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának új utasmólója
Alakul a Millenáris Széllkapu – Elkészült az alagút a Millenáris Park alatt
A Zaha Hadid Architects formabontó mesterterve valósult meg az átadott Morpheus hotellel Makaóban
Ottlik Géza kiváló írónk emlékére „Ottlik kert”-et hoznak létre a XI. kerületben
Millennium Gardens irodaház építése indul a Duna-parton



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 4 (4 szavazatból)