hír épületek Budapest ORFI szuperkórház

Teljesen megújul az ORFI, centrumkórházak jönnek


sebesp | 2018.03.25
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében teljesen megújul az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI), és és három centrumkórház lesz Budapesten. 18,3 milliárdból kezdik meg az építészeti tervezési munkákat.

Varga Mihály a sajtótájékoztatón közölte: még az idén megkezdődik az intézet fejlesztése és korszerűsítése 1,453 milliárd forintból. Emellett 805 millió forintos ráfordítással megkezdődhet a többi fejlesztés előkészítése, amelyek várható összköltsége 17,8 milliárd forint.

Az ORFI-t érintő fejlesztésekről szólva a miniszter beszámolt arról, hogy az 1,4 milliárd forintos fejlesztési forrás egyik részét orvostechnológiai berendezésekre, betegbiztonságot növelő beruházásokra, energetikai és informatikai fejlesztésekre használják fel. A másik részéből pedig megkezdődhet a tervezői munka, amelynek révén egy új, hétszintes, 15 ezer négyzetméteres épületet húznak fel a kórház területén.

Varga Mihály a II. kerületi Frankel Leó úti ORFI beruházásain kívül említést tett a kerület és a szomszédos kerületek fejlesztéseiről is. Mint mondta, 6,8 milliárd forintot költenek a II. kerületi egészségügyi szolgálat új épületére, 12 milliárd forint jut a Budai Irgalmasrendi Kórházra és 400 millió forint állami forrás jut a Szent Ferenc Kórház bővítésére is. Ezeken kívül 1,5 milliárd forint értékben szerezhet be orvostechnikai eszközöket a Szent János Kórház és 9,3 milliárd forintot költenek a Kútvölgyi úti épületben a járóbeteg-ellátás korszerűsítésére is.

Poór Gyula, az ORFI főigazgatója arról beszélt, hogy a mozgásszervi betegségek diagnosztikájával, terápiájával és rehabilitációjával foglalkozó intézet 402 ágyon, 36 szakambulanciával, 24 órás betegfelvétellel látja el a lakosságot.

A beruházásról szólva közölte, az ORFI három ütemben fog megújulni, az első ütemben a meglévő épületek homlokzat- és tetőfelújítása, a központi szakambulancia nyílászáró cseréje valósul meg. A második etapban épülhet meg a 15 ezer négyzetméteres, 120 ágyas új kórházi tömb, ahol a mozgásszervi diagnosztikai központ és szűrőcentrum is helyet kap, valamint létrehozzák az országos mozgásszervi informatikai adatbázist is. A beruházás harmadik ütemében a többi betegellátó osztály korszerűsítése és komfortosítása valósul meg – ismertette a főigazgató.

Az elkövetkező években 700 milliárd forintot fordít költségvetési forrásból Budapest és az agglomeráció egészségügyi intézményeinek megújítására. Az EBP-n belül minden intézménynek meg kellett találni a jövőképét, és egy másfél éves szakmai munka után, egy egységes koncepció révén indulhatnak meg a fejlesztések. A program célja a betegbiztonság, a gyógyítás méltó körülményeinek megteremtése.

Az Egészséges Budapest Program a főváros legnagyobb kórházfejlesztési programja. Az EBP keretében 2017 és 2026 között három centrumkórház jön majd létre, ezek közül egy újonnan fog felépülni Dél-Budán. Ezen kívül 25 budapesti kórházban indulnak fejlesztések.

A programra 2017-ben már 40 milliárd forintot elkülönített a kormány, ebből 21,7 milliárdot orvostechnológiai eszközök beszerzésére, 18,3 milliárdot pedig az építészeti tervezés megkezdésére szántak.

Menczer Erzsébet kiemelte, hogy az Egészséges Budapest Programban kizárólag hazai költségvetési forrás található, azt a magyar emberek munkájának köszönhetően valósítja meg a kormány.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások