Java | 2018.04.06
Átadták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületét, a Ludovika Egyetemi Campust és Budapest egyik legnagyobb közparkját, a megújult Orczy-kertet. A legnagyobb egybefüggő campusfejlesztés nemcsak új egyetemvárost teremtett, de az Orczy-negyed megújításával egész Józsefvárosban és Budapesten is javítja az életminőséget.

Részletek az átadási ünnepségen elhangzott beszédekből
„Budapest ma Közép-Európa leggyorsabban fejlődő és legizgalmasabb városa”- hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke szerint a hat évig tartó egyetemfejlesztő munkának köszönhetően a nagy múltú intézmény a régi fényét és régi küldetését is visszanyerte. Hozzátette, hogy a Ludovika mindig arra nevelte a hallgatóit, hogy hazánkat őrizzék meg független, szabad országnak.
„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az egykori királyi honvéd Ludovika Akadémia helyén és egykori épületeiben növekszik és gyarapodik. Itt, a régi mezőkön őrizzük a hagyományt, itt gondozzuk a ránk maradt örökséget” – mondta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az egyetem rektora szerint a történelem tanít a tudás erejére, hiszen a hadsereg, a társadalom, a gazdaság, de a kormányzás sem létezik erős, egészséges kipróbált és igazolt tudás nélkül. „Tudjuk, hogy ez a teljes egészében magyar költségvetési forrásból megvalósult beruházás kiemelt áldozatvállalás a magyar Kormány és az adófizetők, végső soron a nemzet részéről. Ezért minden ránk fordított forintot megbecsülünk. Minden támogatást becsületes törekvéssel, lelkiismeretesen és szeretettel végzett, magas szintű egyetemi tevékenységgel viszonzunk” – hangsúlyozta Patyi András.
Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere szerint „Az egyetem és a campus méltó módon illeszkedik a kerület egyetemvárosi arculatához”. A polgármester megköszönte a Kormány és mindazok támogatását, akik részt vettek az egyetemfejlesztésben és Belső-Pest legnagyobb közparkjának megújításában.

A sportkomplexum fejlesztése
A mintegy 23 000 m2 összterületű sportkomplexumban (tervező: Skardelli György, KÖZTI) multifunkcionális sportcsarnok, uszoda, lőtér található, és kapcsolódnak hozzá a kültéri sportpályák és a kalandpark. A 25 méteres medencéjű uszoda hivatalos versenyek megrendezésére alkalmas, valamint egy 15 méteres, változó mélységű bemelegítő- és oktatómedence található itt, amely a lakosság számára is nyitott lesz. A multifunkcionális sportcsarnok melletti épületben két, 25 méteres maroklőfegyveres lőtér található Az egyikben a dinamikus, a másikban a statikus és dinamikus lövészetet is gyakorolhatják a hallgatók. Ugyanitt konditerem is rendelkezésre áll, s emellett a Sportközpont – Orczy Úti kollégiuma , továbbá az Orczy út – Diószeghy Sámuel utca által határolt, mintegy 10 000 m2-es területen kültéri tornapálya és játszóterek, rekortán burkolatú futópálya, kosár- és focipálya s egyéb szabadidős funkciók épültek ki.
A Ludovika térhez hasonlóan az Orczy park is a közforgalom számára teljesen nyitottá vált. A lakosságot felújított játszótér és csónakázótó várja, és felépült benne egy lovarda is a hozzá kapcsolódó istállókkal.

Visszatekintés a korábbi fejlesztésre
Elkészültek az oktatási épületek és kollégiumok (tervező: Finta Stúdió). A főváros VIII. kerületében, az Orczy kertben álló Ludovika Akadémia még 1836-ban épült Pollack Mihály tervei alapján, s 1945-ig a katonai felsőoktatás legmagasabb szintű, népszerű intézménye volt. A 20 000 m2-es főépület felújításáról még 2012-ben döntött a kormány, az akkor alakuló Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) méltó otthont teremtve. A beruházást 2014-ben adták át (vezető tervező: Mányi István, Szalay Tihamér), s ezzel egy időben nyílt meg a főbejárat előtt található Ludovika tér. A héthektáros terület a campus előszobájaként funkcionál.

Az elbontott Üllői úti „bazársor” helyén épült fel az egyetem új központi oktatási épülete. A 21 000 m2-es létesítmény két nagyobb előadóteremnek, valamint több mint hetven oktatóteremnek, mélygarázsnak és étteremnek ad helyet. A dékáni hivataloknak és tanszéki irodáknak otthont adó épület nagyobb egyetemi rendezvények helyszíneként is szolgál.
A Nagyvárad tér és Üllői út sarkán, az oktatási épület szomszédságában 13 000 m2-es, hatszáz fős kollégium nyílt, amelyet 2017-ben Építőipari Nívódíjjal tüntették ki. A Ludovika Campus harmadik fejlesztési ütemében épült meg az NKE Rendészettudományi Karának új otthona a hozzá tartozó kollégiummal (vezető tervező: Peschka Alfréd, Óbuda Építész Stúdió).

A beruházás öt éve alatt mintegy 70 000 m2 -nyi új épület született. Érdekesség, hogy annyi acélt használtak fel az építkezéshez, amennyiből 25 New York-i Szabadság-szobor vagy a budapesti Lánchíd lenne megépíthető. Az egyetemi polgárok a Campus minden épületét használatba vették, a park szabadon látogatható.

A városfejlesztés a következő években is folytatódik: lerobbant területek és ipari épületek helyén valósul majd meg a katasztrófavédelmi és honvédtiszt-képzés néhány nélkülözhetetlen új létesítménye.

Forrás: Ludovika Campus weboldala

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások