hír

Ledőlt a Tadzs Mahal két minaretje


Csépé | 2018.04.13
Az erős esőzés és a közel 130 km/h sebességű szél ledöntött két négy méter körüli minaretet a világörökségi helyszínen. No nem, nem a mauzóleum körüli négy ikonikus minaretek közül az egyik, hanem az úgynevezett kapuépület egyik díszítményéről van szó.

Azt MTI így fogalmaz: "A nagy erejű szél ledöntötte az észak-indiai Agra városában álló világhírű Tádzs Mahal két minaretjét - számolt be róla a BBC hírportálja. Az óránként 130 kilométeres szél erejét nem bírta a két négyméteres torony - mondták el helyi szakemberek.
A két ledőlt minaret a 17. századi mauzóleum egy-egy bejáratánál állt, az egyik a királyi kapu volt. Az évente mintegy 12 ezer turista, aki felkeresi a legendás épületet, legtöbbször ezt a kaput pillantja meg először.
A másik ledőlt torony a déli bejáratot díszítette."
A műemlék twitter oldalán található képek mutatják, hogy a főkapu vagy királyi kapu építmény díszítéséről van szó. Bár a BBC a Archaeological Survey of India korábbi nyilatkozatát idézi, hogy az agrai légszennyezés pusztítja az épület felületét, indiai források a tulajdonviszonyok tisztázatlansága mellett a márvány tisztítására használt vegyszereket gyanítják a tönkremenetel mögött. A világháló fellelhető képek és a józan paraszti (mérnöki) ész alapján gyanítható, hogy a kőtorony közepén az acél (vagy más fém) merevítés korróziója lehet a dolog mögött, amit talán az a kis tető gyorsít, ami a vizet a torony tövéhez vezet(het)i.

A helyi műemlékvédelem megkezdi a helyreállítást.

Forrás: Taj Mahal twitter oldal, MTI, BBC, Wikipedia

Az alaprajz jelmagyarázata: 1. Déli-kapu (Szírhi darváza); 2. melléksíremlékek, kertek; 3. előudvar (dzsilaukhána); 4–5. khavasszpurák (lakóépületek); 6. főkapu (Darváza-i Rauza); 7. csár bág; 8. vízi pavilonok; 9. mecset; 10. vendégház; 11. mauzóleum; 12. Jamuna folyó; 13. Holdfény-kert

(A 6-os számú főkapu építményről van szó, illetve a másik ledőlt minaret – amiről a híradások csak említést tesznek –, az az 1-es számú déli kapun lehet(ett).)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások