Pisa ferde torony földrengés

Megfejtették a pisai ferde torony "földrengésállóságának" titkát


d.adel | 2018. május 10.
     
Ugyanannak a laza talajnak tulajdonítható a pisai ferde torony "földrengésállósága", mint amelyik a torony süllyedését és dőlését idézte elő több száz évvel ezelőtt – derítették ki olasz és brit mérnökök.

A világhírű műemlék nem sokkal építésének kezdete, 1173 után elkezdett dőlni a laza talajréteg és a rosszul lefektetett alapok miatt, dőlésszöge elérte az 5,5 fokot, ennek ellenére az 58 méter magas torony legalább négy pusztító földrengést túlélt épségben 1280 óta – emlékeztetett a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

A mérnököket régóta foglakoztatja a kérdés, miért élhette túl az erős földrengéseket a pisai ferdetorony. Az építmény sebezhetősége miatt a szakemberek úgy vélték, hogy már egy mérsékelt földrengésnek súlyos károkat kellene okoznia az épületben, sőt akár romba is dönthetné azt. A Római Tre Egyetem és a Bristoli Egyetem tudóscsoportja megtalálta a választ: a dinamikus talajszerkezet-kölcsönhatás (DSSI) jelenség áll a rejtély hátterében.

A talaj és a szerkezet kölcsönhatása egy érintkezési probléma a talaj felszíne és a szerkezeti elemek között. A kutatócsoport tanulmányozta a rendelkezésre álló szeizmológiai, geotechnikai és szerkezeti információkat, és arra a következtetésre jutott, hogy a torony nagy magassága és szilárdsága együtt a talaj lazaságával jelentős mértékben módosítja az épület vibrációs sajátosságait oly módon, hogy a torony nem rezonál a földrengés talajmozgásával. Ez a pisai torony fennmaradásának kulcsa – olvasható a Bristoli Egyetem közleményében. "Ironikus, hogy ugyanannak a talajnak tulajdonítható az, hogy a pisai ferde torony túlélte a földrengéseket, mint amelyik az épület instabilitását okozta, és annak idején majdnem a ferde torony összeomlását idézte elő – közölte George Mylonakis, a Bristoli Egyetem professzor, a talaj-szerkezet kölcsönhatás szaktekintélye.

A kutatók eredményeiket a földrengésállóság tervezés szakembereinek 16. európai konferenciáján mutatják be jövő hónapban a görögországi Thesszalonikiben.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei:
Júliusban újranézhetőek a Budapesti Építészeti Filmnapok legjobbjai
Hamarosan elkészül a Városliget parkfejlesztésének első üteme + videó
Átadták az Őrségi Nemzeti Park fogadóépületét és látogatóközpontját
Irodaház lobby Skanska módra – olyan, mint egy svéd nyári lak
Elkezdődött a győri állatkert fejlesztése
Múzeumok Éjszakája 2018. június 23., szombat
Napfény, friss levegő, jóllét: egy egészséges otthon hozzávalói
Lakóházakat építenek háromdimenziós nyomtatóval Eindhovenben
Az Y és Z generáció adhat új funkciót a Bálnának vagy a MÁV-székháznak
Féltik állásukat a robotoktól az építőiparban egy felmérés szerint
Világszínvonalú márkák újragombolva
Velencei Biennálé – Hatvanhárom ország az építészeti seregszemlén
Négy nyári hétvégére ismét a gyalogosoké lesz a Szabadság híd



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 4 (2 szavazatból)