pestimonika | 2018. május 11.
     
Mit adhat egy dunántúli középváros Európának? A május 7-én Veszprémben megrendezett konferencián neves külföldi és hazai szakértők elemezték az aktuális urbanisztikai problémákat és fejlesztési lehetőségeket a város Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázata kapcsán.

Még csak 24 órája vagyok itt, de az már ennyiből is látszik, hogy Veszprém komoly kulturális és történeti értékekkel, valamint jó városszövettel rendelkezik – mondta Jan Gehl dán építész, várostervező, az urbanisztika egyik mai „sztárja”, aki a konferencia nyitóelőadását tartotta Porga Gyula polgármester, dr. Meggyesi Tamás építész, várostervező és dr. Navracsics Tibor, az Európai Unió biztosa köszöntő szavai után.

Jan Gehl 1960-ban végzett az egyetemen, ahol professzorai a modernizmus szellemében működtek és oktattak. Az épületeket a térben elszigetelten álló objektumokként kezelték, a városokat felülről, mintegy madártávlatból nézték, és ebből a szemszögből igyekeztek az épületobjektumokból a leghatásosabb kompozíciót megalkotni. Amikor azonban Gehl feleségül vett egy pszichológust, a lakásuk a fiatal pszichológusok és a fiatal építészek találkozóhelyévé vált. A pszichológusok pedig feltették a kérdést az építészeknek: az emberek szempontjából végiggondoljátok a terveiteket?

Ez fordulópont volt Gehl pályafutásában, aki ettől kezdve nem a technokrata, autóval közlekedő „modern man”-nek tervezett, hanem a valódi, érzésekkel és hangulatokkal bíró, 5 km/h sebességgel előrehaladó homo sapiensnek. Mindezzel Jane Jacobs nyomdokain haladt, aki 1961-ben Greenwich Village kapcsán emelte fel a hangját a város védelmében. Gehl 12 pontban foglalta össze, hogy a biztonság- és komfortérzetünk, valamint a jó mentális állapotunk szempontjából mik azok az elemek, amelyek egy városi teret kellemessé vagy taszítóvá tesznek.

Meglátása szerint a 21. századnak új tervezési paradigmára van szüksége, élhető, fenntartható és egészséges városokat kell létrehoznunk, amelyek ráadásul az egyre növekvő arányú idős népesség igényeinek is megfelelnek. Gehl már nagyjából 50 éve – korát megelőzve – ebben a szellemben dolgozik. Elveinek gyakorlati működését jól nyomon követhetjük Koppenhága példáján, amelyet napjainkban a legélhetőbb városként tartanak számon, de közreműködött többek között New York és Moszkva egy-egy területének átalakításában is. Munkáinak egyik fő eleme az autók visszaszorítása és a kerékpárosok, valamint a gyalogosok előtérbe helyezése. Szakmai ars poeticáját az Élhető városok című könyvében foglalta össze, amelyet napjainkra már a világ sok nyelvére lefordítottak.

Co-creation és digitalizáció

Polyák Levente várostervező, közösségszervező a közösségeknek a városi folyamatokban történő részvételével foglalkozott előadásában. Amint elmondta, jelentős átalakulásnak lehetünk a tanúi ezen a téren, ugyanis míg korábban a participáció volt a jellemző (amelynek Sherry Arnstein 1969-ben nyolc fokozatát különböztette meg), ma inkább a „co-creation” jelenségéről beszélhetünk, amikor is a közösségek partnerként vesznek részt a „városcsinálásban”. Vagyis nem csupán a véleményüket hangoztathatják, hanem egy-egy projekt kifejezetten az általuk nyújtott kapacitásra épül. Ilyen például a budapesti Jurányi Ház, ahol egy jó évtizede kihasználatlan iskolaépület színházi csoportok központjává vált, de Európa sok pontjáról sorolhatunk még fel ilyen jellegű projekteket.

A városok fejlődésének legújabb hajtóereje a digitalizáció, a technológiai fejlesztés, ennek az alapját pedig az adatok adják – hangsúlyozta Szemerey Samu építész, urbanista, a Lechner Tudásközpont vezető településügyi szakértője. Korábban a városok általában egy-egy ikonikus jellegű, kulturális funkciójú középület létrehozásában látták (pl. Guggenheim Múzeum, Bilbao) az előrelépés lehetőségét, az Európa Kulturális Fővárosa pályázatok is gyakran erre fókuszáltak. Napjainkban azonban a kulturális projektek is sokszor az adatokra épülnek, mint például a katowicei Data for Culture, de a közszolgáltatások és a közigazgatás területén is egyre fontosabb a szerepük, ahogy például Bostonban a szemét útját chipekkel követik, vagy Bécsben az Open Government Wien rendszeren keresztül a városi adatok elérhetővé váltak.

Az örökséget értelmezni is kell

Semmilyen örökség sincs önmagában, mindenhez sok más szellemi tartalom és érzelem is kapcsolódik. Nem az épületek a legfontosabbak, a hely értékeit kell továbbörökíteni – fejtette ki előadásában Bőczén Árpád építész, kulturális örökségmenedzser. Ezt a felfogást követte például a brit National Trust önkéntes örökségvédelmi szervezet, amikor Stonhenge-ről egy kérdőív segítségével térképezték fel, hogy mi is az, amit ott az emberek fontosnak, értékesnek, megőrzendőnek gondolnak. Másrészt az örökséget nem elég bemutatni, hanem értelmezni is kell. A Páneurópai Piknik Fertőrákos melletti helyszínéhez hozzákapcsolódik a berlini fal lebontása is, a szombathelyi Iseumban járva eszünkbe juthat az is, hogy akkoriban Pannónia és Egyiptom egy birodalomhoz tartoztak. Az örökségi helyszínek hozzájárulhatnak az európai, illetve az univerzális értékek életben tartásához. A kérdés ennek megfelelően az, hogy mit adhat Veszprém Európának, milyen gondolatokat ébreszthet, mire inspirálhat?

Ekés András mobilitás-szakértő a városi közlekedés aktuális kihívásairól beszélt előadásában. Az általános trendek ismertetésén kívül Veszprém konkrét adottságait is elemezte. A problémák között felsorolta a vasúti megközelítés nehézkességét, gazdaságtalanságát, valamint a többféle közlekedési cég és eszköz miatt fennálló szétaprózottságot. A közösségi közlekedés különböző lehetőségeit véleménye szerint integrálni kellene, mondjuk egy Balatoni Közlekedési Szövetségben, ahogy az például Vorarlbergben működik, vagy ahogy Bécsben a Wien-Mobil rendszer magában foglalja az összes közlekedési eszközt a car-sharing és a citybike hálózatokat is beleértve.

Az urbanisztikai beavatkozások szociális aspektusai

A kortárs urbanisztika sokszor hangsúlyozza a városlakók fontosságát, ennek ellenére a város szociológiai sokszínűségét nem nagyon veszi figyelembe – hívta fel a figyelmet Jelinek Csaba városszociológus. A globális egyenlőtlenségek egyre nőnek, a középosztály lecsúszóban van, aminek megvan a maga térbeli vetülete is a belvárosok marginalizálódásában, a városi perifériákban, a külterületi zártkertekbe való kiköltözésben, a gettósodó vidéki térségekben. Minden urbanisztikai beavatkozásnak megvan a szociális aspektusa is, Jelinek Csaba ezt konkrét projektek kapcsán kísérte figyelemmel. Szociológiai vizsgálatainak tanulsága sajnos nem igazán pozitív: az egyes beavatkozások kapcsán a lakóknak körülbelül fele rosszabb helyzetbe került, mint amilyenben korábban volt.

Márkusné Vörös Hajnalka főlevéltáros Veszprém múltjáról beszélt, különös tekintettel a szocializmus idejének városrendezési terveire és ezek következményeire. Veszprém a 20. század első felében több központtal rendelkezett, a vár egyházi, közigazgatási és igazságszolgáltatási központként funkcionált; az Óváros tér és a Kossuth L. utca környéke pedig kereskedelmi központként. Ezen kívül a mai könyvtár helyén elhelyezkedő püspöki jószágkormányzóság és a mai Gizella Hotel épületében működő káptalani jószágkormányzóság alkották a gazdasági irányítási központokat. Veszprém ezeken felül mindig iskolaközpont is volt, a piarista fiúgimnázium mellett a nőnevelésnek is megvoltak az intézményei az óvodától a felsőfokú képzésig. A színház és környéke pedig a kaszinóval, a kávéházakkal és a múzeummal a kulturális és a társasági élet központjaként szolgált. A Cserhát és a Jeruzsálemhegy a kisiparosok jellemző területe volt (ezt a társadalmi réteget és ezeket a városrészeket aztán a szocializmus idején halálra ítélték).

A sérült városszövetek mostanra összenőttek

Egy természetes növekedési folyamat már a húszas-harmincas években elindult; körben, a város akkori peremén ebben az időben jött létre a Nándor-telep, a Csomay-telep, az Újtelep, a Temetőhegyen (a későbbi Dózsavárosban) pedig ekkor épültek az ONCSA házak. A II. világháború után kezdetben a helyreállítás kötötte le az energiákat, majd a VÁTI munkatársaként Korompay György készített rendezési tervet, aki 1956-ban egy könyvet is publikált a városról. 1949-ben döntés született arról, hogy Veszprém a vegyipari kutatás és oktatás, valamint egyben a környező vegyipari gyárak (Pét, Peremarton, Fűzfő, Papkeszi) központja legyen. Ez a politikai döntés, aminek a régiós rivalizálás is oka volt, magában foglalta a város 14 ezres lakosságának 60 ezer főre való felduzzasztásának tervét is.

Az ehhez szükséges tömeges lakásépítés (Jutasi, akkor Felszabadulás úti lakótelep) mellett az újabb rendezési terv elkészítésével megbízott Márton István (VÁTI) az egyetemi városrész és egy új, szocialista városközpont megtervezését is feladatul kapta. Az utóbbinak a város korábbi kereskedelmi központjában, a Kossuth Lajos utcában és környékén kellett felépülnie. 1966-86 között 256 lakást bontottak itt el, nem beszélve az üzletekről, középületekről. A tervek szerint a mai állapothoz képest a belváros sokkal nagyobb arányban a szocialista városépítés áldozatául esett volna, a Kossuth utca alsó szakaszát az mentette meg, hogy az építkezéseket finanszírozó Megyei Tanács 1978-tól lassítani kezdte a kifizetéseket, talán már egy kezdődő szemléletváltozás jegyében is.

Saád József szociológus a hetvenes években a VÁTI munkatársaként vizsgálta a város térszerkezetének és szociális összetételének megváltoztatására tett kísérlet hatásait. Amint előadásában elmondta, az akkori nagyon erős, Konrád György és Szelényi Iván nevével fémjelezhető magyar szociológiai iskola felismerte a várostervezés hatalmi eszköz jellegét. (A hasonló jellegű megállapításaik következtében szinte csak szamizdat jelleggel lehetett a műveiket terjeszteni.) Veszprémben a szocialista iparváros kiépítése nem igazán sikerült, hiszen a város lakosságának 42 százaléka Saád kutatásának idején is értelmiségi vagy irodai dolgozó volt. Akkor úgy tűnt, hogy a beavatkozások hatására a város területileg és társadalmilag is szétesett, de ma úgy látja, hogy a sérült városszövetek mostanra mégis összenőttek. Ez tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen a város egy egység, egy organikus szerkezet, amely kiveti magából, ami nem hozzá tartozik.

Szöveg és fotók: Pesti Monika
 

A szerző legújabb cikkei:
A tervtári munka ezer arca
Elérhető az első magyar BIM-kézikönyv
Építészeti fotótár indult
150 éve született Árkay Aladár
A Wekerle-teleptől a Georgia-házig
Az építész, akit a világon mindenki így ismer: CF tanár úr
„…rá tudja nyomni a mások eszméire is a saját zsenialitása bélyegét”
Európa városai Tallinnban találkoztak
La Chaux-de-Fonds-tól Csandígarh-ig
Új pályázat városoknak!
Kérdőív az építészeti pályázatokról
"A múlt időknek reánk maradt céhmestere"



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 0 (2 szavazatból)