Ware-Nagy Orsolya | 2018. május 29.
     
A Velencei Építészeti Biennálé második sajtónapjának délelőttjén mintegy száz építésznő gyűlt össze a Giardini főbejáratának közelében, a Stirling pavilon melletti területen. A hőségben egyébként is szükség volt a megkülönböztetést szolgáló legyezőre, amelyet feltartva jelezték a kiáltványban foglaltakkal való egyetértésüket az egybegyűltek.

A rendezvény szervezői Martha Thorne, Caroline James, Odile Decq és Fashid Moussavi. A kiáltvány szövegét a helyszínen Martha Thorne olvasta fel:

"Mi, mint a Nők hangjai szervezet (Voices of Women) képviselői, párbeszédet indítunk és intézkedéseket hozunk, hogy felhívjuk a figyelmet a küzdelemre az átható előítéletekkel és a tiszteletlen magatartásformákkal szemben, amelyek rendszerszerűen jelen vannak kultúránkban és szakmánkban. Elítéljük a közösségünk bármely tagjával szembeni diszkriminációt, zaklatást és agressziót. Nem tűrünk. Nem maradunk csendben.

A nők nem egy kisebbség a világban, de az építészet területén még mindig kisebbségben vannak. Azt szeretnénk, ha az építészet jobban tükrözze a világot, amelyben élünk.

A 2018-as Velencei Építészeti Biennálé "Freespace" az ébredés kulcsfontosságú pillanata arra, hogy előmozdítsük az építészközösség minden tagjábaé szembeni igazságos és tisztességes bánásmódot etnikai, nemzetiségi, nemi és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. Munkatársainkkal, diákokkal, ügyfelekkel és férfi kollégáinkkal összefogásban teremntünk új irányt a méltányos munkahelyi és oktatási környezetért, amely elősegíti a tiszteletteljes párbeszédet és a nyílt eszmecserét."

Az egybegyűltek a kezükben tartott legyezők feltartásával fejezték ki egyetértésüket. Kissé furcsa volt ez a fenti kemény szavak után, hiszen a könnyed és színpompás legyezőket nem lehet olyan erőteljesen az ég felé emelni, mint – mondjuk – egy ökölbe szorított kezet. Ez persze nem baj, hiszen a fenti kiáltványban nincsen semmiféle drasztikus követelés. Olyan gondolatot fogalmaz meg, amelyeknek alapértelmezettként teljesülnie kellene. Sokhelyütt teljesül is – sokhelyütt pedig hírét sem ismerik.

Újságírói kérdésre Martha Thorne elmondta: azért választották megkülönböztető jelnek a legyezőt, mert többféle átvitt értelemmel bír: egyrészt női jelkép, amely széles körben ismert, másrészt a friss levegőt is szimbolizálja – amire az építész szakmának szüksége lenne. Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon mit szólnak mindehhez a férfi kollégák, elmondta, hogy természetesen senki sem szereti feladni privilegizált helyzetét. De hosszabb távon a férfiak is észreveszik, hogy azáltal, hogy építésznők is vezető, döntéshozó helyzetbe kerülnek, új nézőpontok érvényesülnek egy-egy projektben, új ötletek kerülnek elő, ami végső soron jót tesz a szakmának.

Máig fennáll a sokat hallott közhely, miszerint a munkavállaló anyák megbízhatatlanok (mert időre kell menniük a gyerekekért az óvodába, iskolába, mert a gyerekeik megbetegedhetnek stb.), míg a munkavállaló apákkal szemben inkább pozitív diszkrimináció figyelhető meg (mert, mivel gyerekeik vannak, bizonyára higgadtak, megállapodtak – és nyilván nem ők fognak a beteg gyerekükkel otthon maradni). Kérdésünkre, hogy hogyan segíthetnénk a munkavállaló anyák ügyét a végeláthatatlan munkaóráiról híres építész szakmában, elmondta, hogy kétfelől kell a témát megközelíteni: társadalmi, illetve munkáltatói irányból. Egyrészt üdvös lenne, ha az apák jobban részt vehetnének a családi életben, gyermeknevelésben, például a munkáltatók nem csodálkoznának mindannyiszor, ha egy apa marad otthon néhány napra beteg gyermeke mellett, hogy az angolul "paternity leave" néven ismert apa-gyedet ne is említsük. Másrészt szükséges, hogy a munkaidő is a szülői (nem anyai) tevékenységekhez igazodjon. Martha Thorne elmondta, több olyan építészirodát is ismer, amelyeket nők alapítottak és irányítanak, és ezekben ismeretlen a munkahelyi túlóra (legfeljebb este, otthon pótolnak, ha szorít a határidő – hogy azért egészen ne rugaszkodjunk el a valóság talajáról). Bár igaz, hogy az általa említett 9-től 18 óráig tartó munkanap még mindig nincs összhangban az itthoni óvodák, iskolák nyitvatartási idejével.

A flashmob legfeljebb tíz percig tartott – utána viszont órákon keresztül társalogtak és nyilatkoztak a média küldötteinket és a kíváncsi résztvevőknek az építészet rangos női képviselői. A rendezvény hű maradt a legyező szimbolikájához: valóban üdítő, frissítő élmény volt!

További olvasnivaló:

A szerző legújabb cikkei:
Az új budapesti Duna-híd tervpályázat munkáiból nyílt kiállítás
Bjarke Ingels: a jövő védelmében
Megnyílt a Velencei Biennálé magyar pavilonja
Építésznők, legyezővel
Budapestet a világ második legszebb városának választották egy felmérésen
Lakó- és szállásépületek az új Metszetben
Szabadság híd – Új horizontok a városban
Új, kreditpontos online képzés a Tervlapon – Fent és lent a szigetelésben
Egyedi térkövet kapott Pákozd református gyülekezete
Új, kreditpontos online képzések a Tervlapon
Metamorfózis a Metszet 2018/1 számában
Az anyagok átváltozása az építészetben – Nemzetközi Építészkongresszus 2018



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 0 (4 szavazatból)