hír kiállítás műemlék műemlékvédelem róner flóris teleki lászló

Ideje az építésnek – kiállítás a határon túli műemlékek helyreállításáról


Csépé
A Teleki László Alapítvány az elmúlt csaknem három évben több mint száz műemlék felújítását és restaurálási munkálatait koordinálta a Muraköztől Erdélyen át a Felvidékig a Rómer Flóris Terv keretében. Az elvégzett munkáról június 4-én nyílik tárlat a Magyarság Házában.

A kiállítás megnyitót különleges mozzanat színesíti: ekkor nyitják fel és mutatják be a viharban ledőlt kutyfalvi református templomtorony buzogányában elrejtett üzenetüveget. A kordokumentum jelenlegi állapotáról készült fényképet mellékelve látható.

Magyarország Kormánya 2015 októberében indította el a Rómer Flóris Tervet, amelynek célja a külhoni magyar vonatkozású épített örökség feltárása, megóvása és megismertetése. A Rómer Flóris Terv azonban nemcsak az épületek felkutatását és állapotuk megóvását végzi, feladata a megmentett értékek megismertetése és közzététele is a nagyközönség és a szakmai érdeklődők számára egyaránt.

A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza közös rendezésében 2018. június 4-én nyíló tárlat ennek jegyében tárja a látogatók elé a határainkon túli, kiemelkedően gazdag magyar vonatkozású épített örökséget, bemutatva a műemlékek felújítási folyamatait, valamint az alkalmazott építészeti és restaurátori beavatkozásokat. Az épületekről készült művészi fotók és ismeretterjesztő leírások mellett több eredeti tárgy, kordokumentum, műtárgymásolat, hang- és filmfelvétel is segíti, hogy a látottak az érdeklődők és a hozzáértők számára egyaránt emlékezetesek legyenek. A kiállítás mindezeken túl számos interaktív elemet is tartalmaz, így a látogatók maguk is megtapasztalhatják a restaurátori munka nehézségeit és szépségeit.

A tárlat június 28-ig a Magyarság Háza félemeleti Falk Miksa termében (1051, Zrínyi u. 5.), majd a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárságának épületében (1014, Táncsics Mihály u. 1.) tekinthető meg, ősztől pedig a Kárpát-medence magyarlakta településein látható majd. A kiállítás kurátora Deák Ildikó művészettörténész.

A műemlékek iránt érdeklődőket az Icomos és a Metszet folyóirat közös rendezvénye is várja június 14-15-én - a szerk.

A szerző legújabb cikkei:
Mi az, hogy Okos építészet nyomás alatt?!
A Közlekedési Múzeum pályázatáról beszélt Vitézy Dávid eredményhirdetés előtt
Lesznek meglepetések az idei Nemzetközi Építészkongresszuson!
Ben van Berkelnek egyszerre két felhőkarcolója készült el Szingapúrban
'Én nem is gondoltam volna, hogy ilyen sikeres lesz' – újra itt a webinárium
Fotósuli építészeknek: sikeres kezdeményezés volt
Átadták az Árpád parkolóházat: modern zöldtető alatt parkolhatnak a győriek
Noll Tamásék tervezhetik az új óriáskórházat Dél-Budán
Esztrichet csak pontosan, szépen – itt az irányelv!
Ipari építészet és épületszerkezet-tan a Metszet 2018/6 számában
A Cseszneki Várban még nem látszik a 381 millió forintos fejlesztés
Ilyen még nem volt! Fotósuli építészeknek
Pro Architectura díjat nyert a Palatinus, a budafoki piac, a vizafogói templom, a kőbányai ügyfélszolgálat



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:     


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások