Java | 2018.06.20
Az Újbuda Önkormányzat vezetősége az Ottlik kert címen meghirdetett nyílt tervpályázattal méltó emléket kíván állítani népszerű írónknak, a Kossuth- és József Attila-díjas Ottlik Gézának, aki a kerületben élt és dolgozott.

Erre a célra a kiíró megtalálta a legalkalmasabb helyszínt a kerület szívében, a Kosztolányi Dezső tér–Bukarest utca–Ulászló utca által körbezárt területen, amellyel új, kulturális funkciót ad az egykori Bukarest utcai buszvégállomás környezetének.

A bírálóbizottság tagjai
dr. Hoffmann Tamás – Újbuda polgármestere, a zsűri tiszteletbeli elnöke
Mohácsi Sándor – tájépítész, a zsűri elnöke
Büki László – városgazdálkodási igazgató, Újbuda Önkormányzata
Erő Zoltán – építész, urbanista
Gálhidy Péter – szobrász
Kulcsár-Szabó Zoltán – irodalomtörténész, egyetemi tanár
Takács Viktor – mb. főépítész, Újbuda Önkormányzata

Beadás határideje:
2018. szeptember 10-től szeptember 21-ig
munkanapokon 10:00 és 12:00 óra között
Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Városgazdálkodási Igazgatóság
1113 Budapest, Zsombolyai utca 5.
2. emelet 205. szoba

Az Ottlik Kert című honlapon minden, a pályázat szempontjából fontos információ megtalálható.

Forrás: PestBuda

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások