hír Budapest irodaház Dúl Dezső bontás

Nagy erőkkel bontják a KISZ-székházat a Duna-parton


sebesp | 2018. augusztus 27.
     
Megkezdték a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága (KISZ KB) egykori székházának, a K&H Bank volt irodaházának bontását a XIII. kerületi Pozsonyi úton.

Az épületet Dúl Dezső tervezte, 1980-ban készült el a Duna partján, a Kárpát utca–Garam utca–Pozsonyi út–Bessenyei utca által határolt területen. Az épület lényegében irodaépület lett, igaz a szokásosnál több volt benne a közös használatú helyiség: tanácsterem, klubhelyiség, kiállítóhely stb.

A jellegzetes, egymás mellett elcsúsztatott, fekvő téglatestek egy lepényépület fölött helyezkednek el. A lepényépületben kaptak helyet a fogadótermek, a tanácskozó termek és az egyéb kiszolgáló funkciók. A monolit szerkezetű, síklemezes födémmel épült irodaház függönyfalaival újdonságnak számított a kor építészetében. A jellegzetes függönyfalas kialakítású homlokzat tervezésében a Fémmunkás Vállalat is részt vett.

A földszinten előadóterem, kis tanácsterem, kiállítási tér, könyvtár, KISZ klub, tudakozó, konyha, büfé, élelmiszer raktárak, papírraktár, gépterem, lemezkészítő, kötészet és 250 négyzetméteres nyomda kerültek elhelyezésre. Az első emeletre kerültek az alábbi helységek: értekezleti szoba, irattár, nyomtatvány raktár, gondnokság és gazdasági egységek, telefonközpont, telex szoba.

Az irodák 7 m2 területű egységből állnak, ehhez alkalmazkodik a homlokzati ablakelosztás, másrészt a belső szekrények osztása, így a válaszfalak bármikor áthelyezhetők. Az irodaszintek kialakításánál további szempont a forgalmi csomópont és a vizes helységek központos elhelyezése úgy, hogy nem zavarja az irodai munkát.

A második emeltre kerültek a nagyobb külső forgalmat bonyolító osztályok, egyebek mellett a szervezési osztály, honvédelmi és sport osztály, orvosi szoba, értekezleti szoba. A harmadik emeletre helyezték a KB irodát, a középiskolai és szakmunkás tanuló osztályokat, a katonai referenst és a pénzügyi ellenőrző bizottságot.

Az épület a rendszerváltás után 2011-ig a K&H Bank egyik irodaháza volt.

Forrás: MTI / fovarosi.blog.hu

A szerző legújabb cikkei:
Hamarosan HÉV-ek és vonatok zakatolnak Budapest belvárosa alatt
Peter Zumthor megépítette az "ateisták templomát"
Elkezdődött a Héttorony Fesztivál
A RIBA Brexit túlélési útmutatót adott ki a brit építészeknek
A csúnya ház mindig rossz ház?
A második világháború utáni Berlin legnagyobb beruházását indítja el a Siemens
A református egyház nyugdíjpénztára épít parkolóházat Kolozsváron
Elkészült az új budapesti hatszintes fürdőpalota
Hamarosan indulhat a Lánchíd felújítása és kiszélesítése
Sejtelmes geometria egy idilli völgyben
Étteremfalu egy aknagyár helyén
Kós Károly isztambuli tevékenységét bemutató kiállítás nyílt Budapesten
Torinóban egy új hegyet építenének



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -1 (1 szavazatból)