hír cikk Aktuál Bau Csepel irodaház n-Gon Spányi & Partners Szabadkikötő

Nem várt kihívással szembesültek a csepeli Szabadkikötő első irodaházának tervezői


Java | 2018.09.04
A Szabadkikötő első 8 400 négyzetméteres irodaháza már 90%-ban elkészült az n-Gon Stúdió Kft generáltervező módosított tervei alapján. Nem várt helyzet következtében, kényszerűen volt szükség a változtatásra. Az izgalmas projekt részleteiről Lengyel Vilmos, a bonyolító Spányi & Partners Zrt. társtulajdonosa számolt be.

Sajátságos helyzet alakult ki, ugyanis az építési területen álló romos, lebontandó épületek közül egy közel 100 éves munkásszállót a településképi véleményezési eljárás során megtartandónak ítéltek. Ez indokolta a tervek újragondolását. Ezek szerint a régi épületet integrálni kellett a 21. századi irodaházba. A megvalósítás során nemcsak a változtatás okozott gondot, hanem az ágazatot napjainkban érintő egyéb összes problémával is meg kellett küzdeni, többek között a gyártói kapacitáshiánnyal, az alvállalkozók alacsony számával, a fizikai állomány szakképzetlenségével és a folyamatosan emelkedő árszinttel. A kivitelezés kényszerű meggyorsítására a nyíregyházi székhelyű generálkivitelező, az Aktuál Bau Kft. javaslatára előregyártott szerkezetek gyártására és szerelésére állapodtak meg az SW Umwelttechnik Kft-vel.

Jelenleg már 99%-os készültségben van az előregyártott szerkezetek építése, a monolit szerkezetépítés pedig 90%-nál tart. Elkezdődhetett a szakipari munka is: folyamatban van a gépészeti és villamos alapszerelés, a padló- és homlokzatépítés, valamint a közműépítés is.

Az irodaház alaprajza H alakú. A H két szára földszint + két szint, az összekötő része földszint + 1 szint elosztású. A H egyik szárához csatlakozik a megtartásra ítélt egykori munkásszálló, mely szintén iroda funkciót kap.

Forrás: PestPilis.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások