hír cikk exkluzív EBI Építésaktivitási Jelentés lakásépítés projektinformáció

Kérdőjelek a hazai lakásépítéseknél

EBI Építésaktivitási Jelentés – 2018 2. negyedév


buildecon | 2018.09.05
Bár a kedvezményes lakásáfát már a bevezetésekor meghatározott ideig tervezték érvényben tartani, és a kivezetésének 2020. január 1-i ideje is ismert volt, mégis sokakat sokként ért a nyári bejelentés, hogy a hosszabbítási remények ellenére az előbb említett időponttól ismét 27%-ra emelkedik az új építésű lakásokat terhelő áfakulcs.

Már korábbi elemzéseinkben is foglalkoztunk vele, hogy a bizonytalan hosszabbítás miatt a beruházók a 2019. december 31-ig történő befejezésre törekednek. A jelenlegi piaci körülmények, a kivitelezői hiány és építőanyag-hiány azonban jelentősen nehezíti az előbb említett dátum betartását. Az áfa körüli bizonytalanság már a bejelentés előtt is azt vetítette előre, hogy ahogy haladunk előre az időben fokozatosan visszaesés tapasztalható majd az elindított lakásépítési projektek esetében.

Ezt a várakozást a társasházi lakásépítésekre vonatkozó EBI Építésaktivitási Jelentés második negyedéves Aktivitás-Kezdés mutatójának csökkenése igazolta is, tehát már a bejelentés előtt kevesebb fejlesztő mert építkezést elindítani. A mostani helyzetben az eddigi áfahosszabbítási remények elszállásával pedig ez fokozattan igaz lehet. Sőt a mostani bejelentéssel akár már meghirdetetett projektek is törlésre kerülhetnek, főként ott, ahol a munkálatok még nem indultak meg, vagy kezdeti fázisban tartanak. Az év hátralévő részében illetve jövőre további visszaesésre lehet számítani az Aktivitás-Kezdés mutató értékében.

A fejlesztések ugyanakkor várhatóan nem állnak le teljesen, hiszen még a válság nehéz éveiben is akadtak beruházások, azok a fejlesztők, akik továbbra is profitábilisan tudják megvalósítani projektjeiket tovább vihetik fejlesztési terveiket. Ezt támaszthatja alá, hogy eddig is voltak olyan fejlesztések melyek várható befejezése ideje már 2019 utánra – vagyis a kedvezményes áfakulcs kivezetését követő időszakra - esett.

A fejlesztők óvatosságát mutatja, hogy már az idei év első félévében is jóval kevesebb összegben indultak el kivitelezések a lakásszektorban, mint 2017 azonos időszakában. Az év első hat hónapjában 153 milliárd forintot tett ki a társasházi lakást fejlesztők által elindított építkezések értéke, ami 2017 azonos időszakához képest 34%-os csökkenést jelentett, de a már szintén mérsékeltebb számokat mutató második félévhez képest is 17%-os visszaesést jelentett. Az EBI Építésaktivitási Jelentés első negyedéves Aktivitás-Kezdés mutatója 86 milliárd forintot, a második negyedévé pedig 67 milliárd forintot tett ki. ami azt jelenti, hogy a 2017-ben tapasztalt lendület megtörését követően, az indított társasházi beruházások értéke a 2016-os szintre csökkent a második három hónapban.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Befejezés mutatója azonban éppen a növekedési szakaszban van, ahogy egyre több korábban elindított társasházi projekt befejezése várható az idei és a következő évben. 2018. első felében 89 milliárd forint összegben fejeződtek be társasházi lakásépítések, ami ugyan alacsonyabb összeget jelentett, mint az előző év második félévében tapasztalt, de 2017 első hat hónapjához képest közel 50%-os bővülést jelentett.

Az átmenetileg érvényben lévő új lakásokat érintő lakásáfa miatt beindult építkezések egyre nagyobb sebességre kapcsolnak. Ezt jól mutatja az építésre fordított összeg folyamatos növekedése, melyben részben természetesen a növekvő építőanyagárak és kivitelezési költségek is szerepet játszhatnak. 2018 első felében már folyóáron 189 milliárd forint értékben zajlottak társasházi lakásépítések hazánkban, míg az előző két félévben 169 és 122 milliárd forint volt ez az összeg. Ez azt is jelenti, hogy 2016 eleje óta, vagyis a kedvezményes lakásáfa bejelentését követő időszakban eddig összesen több mint 620 milliárd forint került elköltésre a különböző társasházi lakásprojektek keretében.

Bár még továbbra is a Közép-Magyarország régióra koncentrálódik a legnagyobb társasházi lakásépítési aktivitás, a terület esetében jelentősen – az országosnál nagyobb mértékben – esett vissza a megkezdett kivitelezési munkák értéke az idei év első felében, a régió részesedése így 60% alá csökkent. Budapest esetében 2017 első 6 hónapjához képest 42%-kal csökkent 2018 első félévére a megkezdett kivitelezési munkák összértéke, a tavalyi második félévhez képest pedig 30%-os volt a mérséklődés. (3.ábra)

A legnagyobb jelenleg futó társasházi lakásépítési projektek továbbra is Budapesten találhatóak, az egyedüli kivételt a már előző jelentésünkben megemlített, 2018 elején indult Cédrus Liget jelenti Szegeden, melynek keretében a tervek szerint több mint 530 lakás épül meg 2019 végéig. Ez egyébként olyan jelentős beruházás, hogy a fővárosban is kevés nagyobb társasházi lakásépítési ütem van nála. Jelenleg a legnagyobb futó fővárosi építkezések közé tartozik a BudaPart első két üteme, amelyben 645 lakás kivitelezése zajlik. A Metrodom Park építés alatt álló fázisaiban közel 640 lakás kivitelezése zajlik, a Metrodom Panoráma projektben pedig 631 lakás áll építés alatt. Szintén a jelenleg futó legnagyobb társasházi építési ütemek közé tartozik a Corvin Átrium kivitelezése, valamint a Sasad Liget most futó 5-ös és 6-os üteme illetve a Budai Bolero Lakópark II. üteme.

A lakásépítések szempontjából nagyon fontos kérdés lehet, hogy a kedvezményes áfakulcs pontosan milyen módon kerül kivezetésre. Nagyon sok projekt várható átadási dátuma esik ugyanis 2019 második felére, amely befejezési időpont a szektort jellemző csúszásokat elnézve könnyen veszélybe kerülhet. De szintén nem tudunk sokat arról, hogy esetleg a családok támogatása kapcsán lehetséges-e egy olyan megoldás, ami kompenzálná az áfakulcs emelkedése miatti jelentős áremelkedést, amely esetben a fejlesztőknek a megemelkedett árak ellenére sem kellene a legdrasztikusabb keresletvisszaesésre készülniük, és így továbbra is bele mernének vágni projektekbe. De az sem látszik még, hogy az áfakulcs ismételt megemelkedéséből esetleg mennyit hajlandóak lenyelni a beruházók, hogy az így kevésbé emelkedő árakon még legyen kereslet a lakásokra, vagyis továbbra is legyenek fejlesztések a piacon. A kérdőjeleket tehát nem sikerült feloldani a bejelentéssel, sőt azok inkább csak szaporodtak, a kérdések megválaszolása pedig égető lehet a szektor jövője szempontjából.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

A cikket írta: Tancsics Tünde (ELTINGA)

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások