hír rendezvény Ars Sacra Miskolc Nyitott Templomok Napja

Templomok építész szemmel – Séta Miskolc templomaihoz


szunyoghl | 2018.09.10
Az Ars Sacra Fesztivál (2018. szeptember 15-23.) első napja a Nyitott Templomok Napja, amikor a templomok a szokásos istentiszteleten túl megnyitják kapuikat az érdeklődök előtt.
Ez alkalomból a megyei építész kamara szervezésében Miskolc történeti belvárosának számos temploma közül nyolcat tekinthetünk meg egy séta keretében.

A program különlegességét az adja, hogy a templomokat olyan építészek mutatják be, akik részt vettek azok építészeti megújulásával kapcsolatos tervezési munkákban, vagy a templomok gyülekezetének tagjai. A sétán résztvevők az építész szemszögéből ismerhetik meg az adott épületeket.

A program úgy lett összeállítva, hogy egy kellemes délelőtti séta keretében végig lehet látogatni a város nyolc jelentős egyházi létesítményét. A kirándulás utolsó állomáshelyére villamossal fog kilátogatni az érdeklődők csoportja. A villamosozáshoz kérjük, mindenki hozzon magával jegyet vagy bérletet!

A túra során megtudhatunk olyan érdekességeket, mint hogy honnan kapta nevét a Mindszenti Templom, milyen nagy a Kossuth utcai templom tornyán lévő kakas,
hogyan száll égbe a Minorita homlokzatán a Nagyboldogasszony, miért voltak elfordulva a Búzatéri Székesegyház tornyain lévő keresztek.

A program időtartama kb. 5 óra, a teljes útvonal hossza kb. 4 km.

A rendezvény ötletgazdája és szervezője Eperjesi Szabolcs okleveles építészmérnök, a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara elnökségi tagja.

A program:
9:00 Mindszenti Szent Péter és Pál Apostol Római Katolikus Templom (Házigazda: Mándoky József építész)
9:30 Miskolc-Avasi Református Templom (Házigazda: Dr. Bereczki Zoltán építész)
10:15 Miskolc-Belvárosi (Kossuth u) Református Templom (Házigazda: Dr. Bereczki Zoltán építész)
10:40 Miskolci Nagyboldogasszony Minorita templom (Házigazda: Szunyogh László építész)
11:10 Miskolci Szentháromság Magyar Ortodox templom (Házigazda: Dobos Péter építész)
11:45 Miskolci Deszkatemplom (Házigazda: Jobbágy Tamás építész)
12:20 Miskolc-Belvárosi Nagyboldogasszony Görögkatolikus Székesegyház (Házigazda: Eperjesi Szabolcs építész)
13:20 Miskolc-Felsővárosi Református Templom (Házigazda: Rostás László építész)

Az előadások időtartama templomonként 20 perc.

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások