Födelmesi Tamás | 2018. szeptember 16.
     
A dán székhelyű Mencke & Vagnby tervezői stúdiók Peter Sand építésszel együttműködve Balira terveztek meg egy villát, mely a skandináv hagyományokat ötvözi a balinézekre jellemző nyitottsággal és hagyományos, természetes anyagokkal.

A villa neve Ashoka Canggu, mely a kis Canggu nevű falucskában található, Denpasartól egy órányi autóútra.
A földszinten helyet kapott egy nyitott tér, mely szoros kapcsolatban áll a kerttel és a medencékkel, és ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a nyugati rizsteraszokra. A kültéri balinéz kőfal kerítés a belső térben is folytatódik, és fő építészeti elemmé válik, a kertben és az épületben is egyaránt. Így elmossa a külső és belső terek közti határt.

Ugyanez a hatás érvényesül a kőpadlóban is, mely a medencéket körülvevő durvább felületektől halad befelé a kissé matt beltéri felületek irányába. Mindez azért, hogy megmaradjon a balinéz otthonokra jellemző nyitottság és természettel való kapcsolat.

Balin nem szempont a hőszigetelés, sokkal fontosabb a hő elleni védelem, de azt láthatjuk a nyílászáró-szerkezeteken, tokozatokon is, hogy ez sem fő tervezési szempont egy épület esetén.

Míg a földszint nyitott, addig az első szint egy fehér betondobozba van rejtve, ami által az itt található három hálószoba, természetes módon védve van a napsugaraktól. Továbbá egy fedett terasz alakul ki a reggelizőterasz és a medence felett. A kőfalaktól való elemelése az épületnek szép építészeti gesztus: sokkal légiesebbé válik az emeleten elhelyezkedő masszív fehér épülettömeg. A fürdőszobákat barlangok inspirálják, mintha szintén a helyi kőből vájták volna ki a barlangokat.

A villa „v” alakú, mely a telek alakjának és a kilátásra való orientálódásnak köszönhető, hiszen rizsteraszok, esőerdők és helyi szent utak veszik körül. A telek keskeny, északnyugati oldalán egy hosszúkás medencét alakítottak ki, mely mintegy meghosszabbítja az északi szárnyat és egy napfénytetőben végződik, melyet pálmafák szegélyeznek, és innen lenyűgöző kilátás nyílik az esőerdőkkel körülölelt rizsföldekre.

Építész: Mencke & Vagnby, Peter Sand

Helyszín: Bali, Canggu

Építés éve: 2012

Forrás: ArchDaily

A szerző legújabb cikkei:
Modern hasábok lánca
Fehér hasábok
Meglévő házsor újragondolása Lengyelországban
Kívül-belül kőből
Modern betonhasáb Japánból
Téglalapok a fenyvesben
Egyszerűen élni a fenyvesben
Spanyol betonszalag
Föld alá bújtatott gépszín
Manilai fehér kocka
Arányos nagyítás
Akarjunk a tájba illeszkedni?



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 1 (2 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Lambda Systeme Kft.
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik

Építési megoldások