Java | 2018.09.17
A startup kampusszal olyan innovációs vállalkozói központ valósult meg Budapest híres központjában, a Millenárison, mely vállalkozásfejlesztő és oktatási munkatereket biztosít a kezdő és bevezetett vállalkozóknak és innovátoroknak egyaránt.

A beruházás a Miniszterelnökség tulajdonosi felügyeletével és a Millenáris Nonprofit Kft. vezetésével valósult meg. A Ganz Villamossági Művek legrégibb csarnoka egykor nagyforgácsoló üzem volt, mely ma már egy minden tekintetben a mai követelményeknek megfelelő közösségi iroda- és rendezvénytérré alakult át. A West Hungária Bau Kft. szakembereinek hozzáértését dícséri nemcsak a kivitelezés színvonala, de a 1,7 milliárd forint beruházási költségkeret betartása is. A több mint 1 000 m2-es földszinti térben és a 320 m2-es galérián összesen 180 munkaállomást alakítottak ki, ahol 24 irodának és tárgyalónak alkalmas helyiség található, továbbá két szemináriumi terem és egy 100 fős előadóterem is. Ezzel a Millenáris Startup Campus a régió legnagyobb közösségi irodája lett, méreteiben és gazdag funkcionalitásával pedig jól illeszkedik az ún. megacampusok európai trendjébe. Ha valaki felvetné, hogy 21. századi fejlesztőknek mi keresnivalójuk van egy volt ipartelepen, akkor azok jó, ha tudják, hogy az előző században a magyar technikai fejlődés olyan nagyágyúi fordultak meg itt, mint Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz vagy Zipernowsky Károly, de Nikola Tesla is dolgozott itt budapesti tartózkodása alkalmával.

Belépve a csarnokba, az asztalok 4-6 fős kisebb csoportokba vannak rendezve, de találunk hangszigetelt, ám vizuálisan nem szeparált üvegkockában berendezett kisebb irodákat is, és egyszemélyes, zöld-sárga telefonfülkékből átalakított mini munkaállomásokat is. Illetve az alsó szinten kaptak helyet a konferenciatermek, egy 100 fős, és két, külön-külön 30 fős, de egybenyitható előadó is. A felső szinten találhatóak majd a kisebb irodák, illetve az étterem és a teakonyha is, valamint egy kisebb tetőkert sakktáblával, ugróiskolával és mini kondiparkkal is. Két hatalmas ipari konténer lebeg a csarnok közepén.(www.welovebudapest.com)

Az irodák mind bérlőre találtak: itt találhatjuk többek között az NN és az MKB startup irodáit is.. Az egyelőre tesztüzemmódban működő központban sikeres rendezvényeket szervezett már az 5G Koalíció és a GE, a napokban pedig bejelentették a Microsofttal kötött megállapodást is, melynek értelmében a szoftvercég szakemberei helyszíni tanácsadással állnak majd az érdeklődő vállalkozások rendelkezésére. A Millenáris Startup Campus betölti a kreativitáson alapuló ösztönző alkotói funkcióját.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a hely bölcsője lehet azoknak a fejlesztéseknek, amelyek a magyar gazdaság fejlődéséhez járulhatnak hozzá. Olyan új kreatív városnegyed születhet, amely sokak számára teszi lehetővé, hogy újat, hasznosat alkossanak mondta, hozzátéve: a központ elhelyezi Budapestet a startupvilág térképén.

(Az épület felújításának tervezője Wéber József volt (2001), a jelenlegi belsőépítész a TSPC – a szerk.)

Videó a helyszínről az M2 tévéből (az első két perc):

és a minner vlogból (a bevezető 10 másodperc érdekes építészeti szempontból):



Fotók részben: www.welovebudapest.com: Medgyesi Milán / WLB
Forrás: aktualis.blogstar.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások