díj Állami Akadémiai Filharmonikusok Gutowski Jekatyerinburg koncertterem

Magyar építészek a világ élvonalában

Hadid, Alvisi Kirimoto, Gutowski az első három díjazott Jekatyerinburgban


d.adel | 2018.09.26
A Robert Gutowski Architects 3. helyezett Jekatyerinburgban a Szverdlovszki Építésügyi és Infrastruktúrafejlesztési Minisztérium által az Állami Akadémiai Filharmonikusok új koncerttermére kiírt nemzetközi tervpályázaton.

Az 1 600 fős koncertterem és a 350 fő befogadására alkalmas kamaraterem akusztikai kialakítása az Arató Akusztikai Kft. és a dán Gade & Mortensen Akustik A/S közreműködésével készült. A Gutowski Robert építész által vezetett csapat pályázati tervében egy világszínvonalú hangversenyterem létrehozását célozta meg, mely pragmatikus épített és városi környezetével, pulzáló közösségi programjaival szervesen integrálódik a város kulturális életébe. Az alkotóközösség az elismerést a magyar építész- és mérnöktársadalom sikerének is tartja.

Az 1. díjat a brit Zaha Hadid Architects hozta el, mögötte a római székhelyű Alvisi Kirimoto végzett. A tervpályázat zsűrije az Építésügyi Minisztérium szakembereiből, építészekből, neves karmesterekből és a filharmonikus zenekar képviselőiből állt. Az eredményének kihirdetésével egyidejűleg a város vezetése jelezte, még nem döntötték el, hogy az első három helyezett tervei közül végül melyik terv valósulhat meg.

Forrás: sajtközlemény
Az iroda honlapja: Robert Gutowski Architects

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások