hír Székesfehérvár sportcsarnok rendezvénycsarnok Balázs Mihály Market

Jéglencse: 25 milliárdból épül sportcsarnok Székesfehérváron


sebesp | 2018. október 10.
     
Több mint 25 milliárd forintból épülhet multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok Székesfehérváron, miután az önkormányzat meghívásos közbeszerzési eljáráson kiválasztotta a nyertes ajánlattévőt.

Az önkormányzat képviselő testülete szeptember 14-én, zárt ülésen tárgyalta és egyhangú döntéssel fogadta el azt a javaslatot, amely a székesfehérvári multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítását célozta.

Az első kapavágástól számítva 18 hónap alatt épülhet meg a csarnok, de a leendő kivitelezővel a szerződés csak akkor léphet hatályba, ha a kormány meghozza a végleges döntést a finanszírozásról.

Megjegyezte: mint minden építőipari beruházás, ez az építkezés is többe fog kerülni, mint ahogy azt 2013-ban – amikor a kihelyezett fehérvári kormányülésen először felmerült az ötlet – a város tervezte. A városvezető a döntést követően sem a nyertesről, sem a beruházás összköltségéről nem tudott nyilatkozni, mert a jogszabályoknak megfelelőn előbb ki kellett hirdetniük a közbeszerzési eljárás végeredményét.

A nyertes ajánlattevő a Market Építő Zrt. lett, míg a nettó vállalkozói díj 25,75 milliárd forint.

A Modern Városok Program keretében megépülő, közel 6 000 fő befogadására alkalmas Alba Aréna építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás. A Budai út mellé tervezett multifunkcionális csarnok építése kapcsán korábban megítélt félmilliárd forintnyi állami forrás a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, az építkezés költségeit pedig az állam biztosítja.

(MTI)

Az épület fő mintaadó motívuma a jégverem. A játékteret és a lelátók nagy részét a földbe süllyesztik, a csarnok pedig egy könnyű acélszerkezetet kap fedésül. "Az épület külső megjelenésében egy sima gömbszelet, mely egy jéglencsét formáz. A ház horizontálisan nyitott, átlátható, vertikálisan zárt. A csarnokot árkád veszi körbe." – mondta Balázs Mihály Kossuth- és Ybl-díjas építész korábban.

Forrás: Feol.hu

A szerző legújabb cikkei:
Drónvideó népszerűsíti Pest megye értékeit
Budapesti Építészeti Filmnapok: Apokalipszis később
A melankolikus építész és a bánatos rabbi háza
Megtaláltuk új Nemzeti Galéria testvérét, azt is a SANAA tervezte
Elhunyt Tokár György
A börtön világa építészeti motívumok segítségével
Bazi kis texasi lagzi egy ékszerdobozban
Hallott már a fémfáról?
A Henning Larsen iroda bővítheti Párizs legnagyobb operaházát
Európa egyik legkorszerűbb játszótere épül a Városligetben + videó
Muku Óvoda, egysejtűek halmaza
A Millennium Házaként újul meg a Városliget egyik legszebb épülete + videó
Készül a Duna kikötőfejlesztési főterv stratégia



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -4 (4 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások