hír Kolozsvár református nyugdíjpénztár parkolóház

A református egyház nyugdíjpénztára épít parkolóházat Kolozsváron


sebesp | 2018. november 4.
     
Az Erdélyi és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület közös nyugdíjpénztára parkolóházat építtet a kolozsvári Házsongárdi temető bejáratához. A kolozsvári városi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a temetőbejárat környékének a részletes területrendezési tervét, amely az építési engedély kibocsátásához szükséges.

Az egyházi nyugdíjpénztár 2016-ban vásárolta meg a temető bejáratánál levő 2000 négyzetméteres telket, a terveket a román építészkamara elnökének, Serban Tiganasnak a cége készítette el. A nyugdíjpénztár számításai szerint a parkolóház felépítése több mint 4 millió euróba (1,3 milliárd forintba) kerül, és a befektetés az aktuális számítások szerint 16 év alatt térül meg. A parkolóházat a nyugdíjpénztár által bejegyzendő cég fogja működtetni.

A parkolóház két föld alatti szinten, a földszinten és három emeleti szinten, valamint egy tetőteraszon összesen 321 gépkocsi befogadására lesz alkalmas. A közel tízezer négyzetméteres hasznos felületből 549 m2-t kereskedelmi egységeknek, irodáknak szánnak.

Tárkányi Márton elmondta: az építési engedély kibocsátása után optimális körülmények között másfél év alatt építik fel a parkolóházat.

"Az 1990-es évektől robbanásszerűen megnövekedett az egyházi alkalmazottak száma. Ez odavezetett, hogy az elmúlt húsz évben felgyűlt egy pénzalap. A gazdasági elemzéseink szerint húsz év múlva fog billenni a mérleg. Akik a kilencvenes években egyházi szolgálatba álltak, azoknak húsz év múlva kell nyugdíjat fizetnünk. Szeretnénk erre az időszakra most felkészülni. Ehhez volt szükség e profitorientált beruházásra" – magyarázta az MTI-nek Tárkányi Márton.

A parkolóház nemcsak a Házsongárdi temető látogatóinak biztosít majd parkolási lehetőséget, hanem a közeli Babes-Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE) is.

(MTI)

A szerző legújabb cikkei:
Kihirdették a Budakalász magja pályázat nyerteseit
Romkönytár a Mecanoo-tól + videó
Az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is megsemmisítette a bíróság
Hogyan hasznosítsa túlméretes palotáját a jó uralkodó?
A törökök egész szellemvárost építettek futószalagon gyártott kiskastélyokból + videó
A kínaiak lemásolták a Szabadság hidat + videó
Acélból kőablak, vagy fából vaskarika?
Lenyűgözően puritán megjelenésű lesz a miniszterelnök új munkahelye
Renzo Piano tervei alapján épül újjá az összeomlott genovai híd
A Snøhetta és a Verkehrsingenieure Besch und Partner nyerték a Budapest Déli Városkapu tervpályázatot
Fordulat fordulatot követ a Radetzky-laktanya ügyében
Minimál dizájn, maximál elegancia
Üvegvilla lebeg a tó felett



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: -2 (1 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Lambda Systeme Kft.
Austrotherm
Austrotherm
Archmaaik

Építési megoldások