hír Miskolc wellness barlangfürdő

Ki tervezi a miskolci wellnessközpont gigafejlesztését?


Java | 2018. november 19.
     
A miskolctapolcai strand továbbfejlesztése Magyarország egyik legnagyobb wellness beruházása. A kétütemű fejlesztés második ütemének tervezése (2019-2020) a tervezői közbeszerzés eredményeként a miskolci Gerixon Tervező és Kivitelező Kft. és neves osztrák tervező nemzetközi konzorciuma.

Magyarország kormánya a Modern Városok Program keretén belül a beruházásra 12,7 milliárd forintot biztosít három ütemben:

  • 2018-ban 750 millió,
  • 2019-ben 5 milliárd,
  • 2020-ben pedig további 6 milliárd 650 millió forintot.

A miskolctapolcai strandfürdőt a bezárása után tíz évvel kezdték el fejleszteni 2013-ban. A gigaberuházás a strand fejlesztésének második ütemeként valósul meg 2019-2020 között. A Gerixon, honlapja tanúsága szerint, a miskolctaplocai fejlesztés 2015-ben zárult első ütemében még kivitelezőként dolgozott. A strand engedélyes terveit nemzetközi tervezői konzorcium készítette, a kiviteli terveket a PEKA BAU 2000 Kft. valósítja meg a konzorcium neves osztrák tervezőjének közreműködésével.

Tíz új medence épül
A tavalyi tervezői közbeszerzés szerint megépül egy új fürdőépület, a természetes szellőztetés megoldása érdekében nyitható tetővel. A főépület és az új fürdőépület összekötése érdekében új híd épül 3,5 méteres magasságban. Kriza Ákos polgármester mostani tájékoztatásában ugyanakkor nyolc beltéri és két kültéri medencéről számolt be. A koncepció szerint a különböző életkori igényeknek megfelelő szolgáltatásokat épületenként rendezi, így a gyermekvilág mellett lesz benne a tizenéves korosztályt kiszolgáló önálló egység, de az idősebbek, a pihenni, gyógyulni vágyók számára is külön területeket biztosít. Több mint 600 millió forintból megújul a Barlangfürdő melletti, sétányokkal tarkított őspark is a csónakázótóval együtt. Az idevezető utak mindegyikét korszerűsíti az önkormányzat, és kerékpárút is épül.
Így a fürdőkkel, valamint a magánberuházásokban megvalósult, és a további, tervezett fejlesztésekkel együtt egy turisztikai kuriózumokat kínáló városrész jön létre, ami kiváló lehetőséget jelent a szállodaipar és a vendéglátók számára is – hangoztatta a polgármester.

A vizet elsődlegesen a Barlangfürdő vágataiban található termálforrás biztosítja majd.
A fejlesztés korábbi történéseiről a https://tervlap.hu/cikk/show/id/5184 cikk foglalkozik!

Forrás: Minap,hu; Magyar Építők

A szerző legújabb cikkei:
Átlátszó templomfalak, állandóan változó fényjáték
Árapályerőmű sorozatgyártása indul
60 méter hosszú víz alatti üvegfalú alagút építéséről döntöttek a horvátok
Világszínvonalú versenyuszoda épül Zalaegerszegen
Nagyszabású egyetemi fejlesztés indul Debrecenben
Elérte legmagasabb pontját a Corvin Technology Park irodaház
Norvégia víz alatti autóutak építését teszteli
Lettország kulturális központjának óriásberuházását nyerte el a KÉSZ Csoport
Felülvizsgálják és újratervezik a debreceni intermodális csomópont beruházását
Hamarosan újra régi fényében ragyoghat a Pénzügyminisztérium a várban
Öt év múlva ilyen lehet Ferihegy
Liuzhou "erdőváros" épül Kínában a Stefano Boeri Architetti tervei alapján
Az autonóm építészet díjnyertes prototípusa a Monte Rosa menedékház



Kérjük értékelje a cikket:    -2:   -1:   1:   2:      Összesen: 2 (1 szavazatból)


Hírlevél feliratkozás >>


Konferencianaptár

Tervlap
Archmaaik

Építési megoldások