buildecon | 2018.11.21
Az elmúlt években pörögtek az iroda-beruházások. Bár 2017-ben a 2016-os rekordot követően némi visszaesés volt tapasztalható az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdésében, 2018 ismét jelentős bővülést hozott.

2018 első 9 hónapjában a kivitelezési fázisba lépő beruházások értéke meghaladta a tavalyi egész évit, 2017 azonos időszakához képest pedig a növekedés 43%-os volt. 2018 január és szeptember között összesen 178 milliárd forint értékben indultak meg építési munkák a szektorban, melyből a harmadik negyedév 80 milliárd forintos Aktivitás-Kezdés mutatója az eddigi egyik legmagasabb összeget jelentette.

2018-ban kezdődött meg több jelentős beruházás kivitelezése, köztük például az OTP M12 irodaház, a Váci Greens E és F épület illetve a Millenium Gardens építése, melyeknél az utóbbi években alig akadt nagyobb bekerülési összegű projekt. Az irodaépítések esetében a negyedik negyedévben is magas lehet az EBI Építésaktivitási Jelentés Aktivitás-Kezdés mutató értéke, októberben vette kezdetét ugyanis a MOL Campus építése, amely az elmúlt évek legnagyobb irodafejlesztési projektje.

Szintén jellemző, hogy a korábban elindított beruházások közül egyre több készül el, az idei év első három negyedévében 2,5-szeresére nőtt az előző év azonos időszakához képest a befejezett irodaprojektek összértéke, összesen 140 milliárd forintos összegben került sor irodaátadásokra. Befejeződött például a Telekom Székház építése a Könyves Kálmán körúton, illetve szintén átadták a Mill Park Irodaházat. De nem csak a fővárosban került sor átadásokra, szeptemberben Debrecenben elkészült a Forest Office projekt is. Az idei évben pedig az átadások tovább folytatódhatnak, várhatóan véget ér a Karmelita épületegyüttes megújulása, illetve a HillSide Offices építése is.

Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az Eltinga és a Buildecon pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá. A teljes kiadvány megrendelésének feltételeiről és a kutatással kapcsolatos háttérinformációkról az ebi@ibuild.info címre írva kaphat tájékoztatást.

A cikket írta: Tancsics Tünde, Eltinga

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások