Java | 2018.11.26
Debrecen négymilliárd forint állami támogatásával épül fel a speciális inkubátorház a Vezér utcai egyetemi ipari parkban. Az egyetem innovációt és vállalkozói szemléletet megalapozó komplett fejlesztése a kormány és az egyetem együttes célja volt.

A terveket Bordás Péter cége, a Bord Építész Stúdió készítette. Idézet a pályázati anyagból a tervezési koncepcióról:

„Az innovációs központ hallatán egy jól szervezett polc jutott az eszünkbe. Pont olyan, mint amilyeneket egy garázsban találni az autó mellett. Egy hatalmas polc, rajta számos doboz, mindegyik egy-egy érdekességet rejt, találmányokat, bámulatos műszereket. Így képzeltük el, milyen is lehet egy innovációs központ, ahol különböző start-up cégek őrült tempóban egymást váltva, helyet cserélve mozognak ezen a különleges polcon.

Amikor az építészeti gondolat tömeggé formálódik, nem akar több lenni egy egyszerű polcnál, megmarad annak, aminek szánták. Egy hely, ami tárolja a korszakalkotó gondolatokat, közepén a matematikai képletet rejtő géppel, mely mint közösségi tér folyamatosan újraszervezi és végteleníti az ötletek folyamát.”

A Debreceni Egyetem Innovációs Központjának megvalósítására egy tavaly évvégi kormányhatározattal 3 milliárd 883 millió forintot biztosított az állam. Remények szerint a központ az oktatás, a kutatás és a vállalkozások egy helyre csoportosításával befektetéseket vonz majd a kutatásokhoz, ezáltal gazdasági növekedést eredményez.

A több mint 5 000 m2 alapterületű, háromszintes létesítmény inkubációs tevékenységek végzésére alkalmas, ugyanakkor oktatási és gyakorlati bázisként is működik. A központ alsó szintjén lesz a labor és műhelyszint, fölötte a közösségi innovációs „piactér”, legfelül pedig az irodák kapnak helyet. Az épület mellett hosszanti irányban két mesterséges dombot emelnek majd, amelyek közül az egyikben a gépészet és kerékpártárolók kapnak helyet. Az épület tervezésénél fontos szempont volt a nyitottság, melyet a bentről kifutó fa tartószerkezettel és az üveghomlokzattal ért el a tervező BORD Építész Stúdió Kft.

Az Innovációs Központ megvalósításában és a Tudományos Ipari Park további fejlesztésében intenzív szerepet játszik az UD TUTI Tudományos, Technológiai és Innovációs Park Kft. – a Debreceni Egyetem 100%-os tulajdonú cége, amely a Mádi Borakadémia infrastruktúrájának napi működtetését is végzi majd.

A Debreceni Egyetem Innovációs Központjának építési engedélyezési tervdokumentációjának készítése folyamatban van, a terület előkészítése a következő hónapokban kezdődhet el, a kivitelezői közbeszerzési eljárás pedig 2019 nyarán indulhat el.

Videó

Forrás: Dehir.hu

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások