hír pályázat tervek intermodiális központ Kispest Kőbánya KÖKI MÁV pályázat

Teljes felújítást kap a főváros egyik legjelentősebb vasútállomása


donkanyar | 2018.11.28
Új felüljáró fogja kiszolgálni a leromlott állagú Kőbánya-Kispest állomás utasforgalmát, melyet Kőbánya irányából is megnyitnának.

A MÁV Zrt. tervezői közbeszerzést hirdetett a Kőbánya-Kispest (KÖKI) vasútállomás utasforgalmi tereinek korszerűsítésére.

A főváros egyik legnagyobb forgalmát lebonyolító KÖKI-ben a közbeszerzés az állomásépület és a gyalogos felüljáró teljes körű és komplex rekonstrukcióját írja elő. Ennek érdekében a létesítmények átépítésének, a perontetők felújításának, a liftek és mozgólépcsők elhelyezésének a megtervezése lesz a feladat. A szövegből kiderül, hogy az állomás 120-140 méter szerkezeti hosszúságú, vasúti pálya feletti, "utas vagy közforgalom számára megnyitott" új gyalogos felüljárót kap. A MÁV illetékesei által tavaly júliusban bemutatott tervek szerint a projekt célja egy anyaghasználatában igényes, modern, akadálymentes létesítmény, sok rozsdamentes szerkezettel és üveggel, korszerű utastájékoztatással, végig fedett peronokon, padokkal.

Az új híd megépítésére a tavalyi tervek is kitértek. Eszerint a meglévő, zárt gyaloghídtól 80 méterre, a peronok elején egy másik híd is megépül az utasok számára. Mindkét híd liftet kap az egész állomásra kiterjesztendő akadálymentesség jegyében. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy a korszerű vonatok padlószintjére emelik a peronokat. További cél, hogy a három lépcsőben megújuló állomás fogadni tudja az új emeletes Stadler vonatokat, illetve a hidakról a kőbányai oldalon (X. kerület) a Vaspálya utca irányában is el lehessen hagyni az állomást. A hidak „letalpalására” csak akkor lenne hely, ha a Vaspálya utca néhány méterrel arrébb tolódna, ez azonban a kerületi rendezési terv módosítását és néhány, amúgy is bontásra váró épület eltüntetését feltételezi. Az agglomerációból és a külső kerületekből egyaránt jelentős utasforgalmat bonyolító Kőbánya–Kispest vasútállomás a ’90-es években hanyatlásnak indult. Bár intermodiális csomópontként működik, ahol helyi és távolsági buszok, metró és vonat találkoznak, állaga erősen leromlott.

A vasúti létesítmény tervezett felújítása része a MÁV 2013-ban indított állomásfejlesztési programjának, amelyre egy 2015-ös kormányhatározat értelmében forrás is rendelkezésre áll. A terület tisztázatlan tulajdonviszonyai ugyanakkor nehezítik a projekt megindítását, miután a MÁV-on kívül a tulajdonosok között például a X. és a XIX. kerület, de a Pilisi Parkerdőgazdaság is ott van.

Forrás: Magyar Építők

A szerző legújabb cikkei




Hírlevél feliratkozás >>>>


Konferencianaptár


Építési megoldások